2008.10.31-11.01.
Reggel a hajnallal keltünk és nekivágtunk nem kis utunknak, hogy az estét utazásunk egyik legjobban várt pontjánál, Cape Reingán tölthessük. Út közben, nem messze Arangától, ahol aludtunk, egy rezervátumban hatalmas kaori fák tornyosulnak. A szépen kiépített park elvileg ingyenes, csak az őrzött parkolóért érdemes fizetni. A fák tényleg irgalmatlan nagyok, a legnagyobbnak 10 méter széles a törzse, magasságuk 40-50 m között van. Életkorukat a hozzáértők, 1200-2000 m közé helyezik. A helynek elképesztő hangulata volt, nehéz szavakban kifejezni .A rezervátumot néhány kilométerre elhagyva északnak a Hokianga Öböl bejáratánál ismét az tenger felé tornyosuló hatalmas aranyszínű homokdűnék tetején álltunk meg, ahol órákig élveztük a tengerben csapkodó méteres hullámokat. Egy olyan látvány ez amit nehéz megszokni. A legérdekesebb dolog a tengerparton figyelni, hogy miket vet partra a víz. Medúzák, tengeri növények, kagylók, csigák stb. Néha egy egy hal csontvázat és elszabadult bójával is találtunk,
Az öböl partján tovább haladva, néhány kilométerre átkompoztunk a vizen és haladtunk tovább északnak. Kaitaia városkában bevásároltunk, tankoltunk hiszen a 90 Miles Beachen vagyis a sziget északi földnyúlványán nagyobb települések nincsenek, tehát ha kifogy a benzinünk vagy a vizünk nem lesz lehetőségünk az utánpótlásra. A félszigeten ismét zöld dombocskák, fehér birkanyájak és farmok között kanyarog tovább az út. Néma látszik vagy a jobbról a Csendes-óceán vagy balról a Tasmán-tenger. Kb. másfél óra után, egyre magasabb terepalakulatok között, immár naplementébe eljutottunk egyik legjobban vágyott úti célunkhoz, Cape Reingához. Lerohantunk a világítótoronyhoz és itt vártuk meg, hogy a nap teljes a tenger alá bukjon. Rajtunk kívül senki nem volt, néma csend, csak a Tasmán-tenger és a Csendes-óceán találkozásánál felcsapódó több méteres hullámok moraja hallatszott. Alattunk több tíz méternyi szakadék, balra hatalmas arany homokos tengertpart és sziklák, jobbra zöld hegyek! Leírhatatlan látvány. Nyolc órakor felkapcsolódott a világítótorony lámpája, elképesztő látvány volt. Az éjszakát a parkolóban, kocsiban töltöttük. Nagyon tiszta éjszaka volt, és minek után semmilyen városi fény nem zavarta a látványt, elképesztő csillagos volt az ég. A hold olyan mintha folyamatosan részleges vagyis majdnem teljes holdfogyatkozásban lenne és alig pár méterre a holdtól látszik a dél keresztje (a kereszt ami az Új-Zélandi és az Ausztrál zászlóban is benne van) és annak legfényesebb csillaga. Tejutak, csillagképek, ezer bolygó.
Reggel nekivágtunk az egyik Lonely Planet utiköny által ajánlott útvonalnak, ami a Tasmán-tenger felé eső másik fokot és annak világítótornyát jelölte uticélként. Innen a kocsitól elláttunk oda és röhejesnek találtuk, hogy a könyv 5 órát jelölt meg az oda-vissza távra. Gondoltuk nekünk max. 4 óra lesz. Úgy ahogy voltunk, kabátban, sapkában, reggel 8 órakor elhagytuk Cape Reingát és mondanom sem kell, hulla fáradtan, teljesen kitikkadva délután 2-re értünk vissza kocsinkhoz…
Közben leereszkedtünk a hegy tetejéről a tengerpartra, végig gyalogoltuk a kb. 1 órás utat a homokon, mezítláb átkeltünk egy a tengerbe tartó vízfolyáson, megmásztunk egy majdnem függőleges homokfalat, átvágtunk egy hatalmas homokdűnén és végül felkapaszkodtunk a Cape Maria an Diemen -nek nevezett hegyre. De megérte. Egy árva lélekkel nem találkoztunk menetközben, életemben nem éreztem még ilyen „világvége” érzést. Vizünk alig volt és kb. 30 C-re melegedett fel a hőmérséklet. Kabátunk a nyakunkban, sálam a fejem, hogy hőgutát ne kapjak és csak meneteltünk előre. Állati klasz volt! Nagyon féltem tőle, hogy víz nélkül szomjan halok. Kisebb sérülést is elszenvedtem egy csúszás alkalmával, de semmi gond, jól vagyunk! Mire visszaértünk Cape Reingára már több tucat amerikai turista lepte el a helyet és nem volt valami csábító!
Elköszöntünk a sziget legészakibb pontjától és végig vágtattunk Kaitiáig, időnként meg meg állva a 90 Miles Beach-en. Dél fele indulva a sziget másik, Csendes-óceáni partján vezető utat választottuk és következő éjszakánkat, ismét kocsiban töltve, a Doubtless Bay, Karikari nevezetű félszigetén töltöttük. Az idő nem túl szép, délelőtt általában por szerű eső esik, délutánra viszont kisüt a nap és elég meleg lesz. A szél mindig fúj, a felhők nagyon hamar jönnek.
