2008.11.02-05.
4 nap eltelt utolsó írásom óta, nézegettem és csalódottan tapasztalom, hogy kevesen olvasgatják a blogot. Gondolom hosszú és uncsi és nehezen követhető.. Hát igen. Nehéz leírni a látványt és az érzést amit ezek a helyek kiváltanak belőlem. Mindegy, írom tovább, nekem örök emlék lesz. Tök jó volt olvasni a családom levelében, hogy Mama a beszámolóm alapján Google Earth-on végigkövette utunkat. Majd fényképekkel biztosan izgalmasabb lesz ha valakit érdekel. Bezzeg az Imi írását, azt csomóan olvassák és még írnak bejegyzést is… Bööööööööö. Hát ez van..
Ezúton is köszönöm Ali Annának és Zitának, hogy „tartják a frontot”. legalább tudom, hogy a helyzet „ a balkánon” változatlan, hogy egyenlőre túléltük a hatalmas világválságot és hogy értesítenek róla: országunk és kormányunk még mindig a helyzet magaslatán áll.
Nos utunkat nov. 2-án (vasárnap) az északi sziget észak keleti felén, a Csendes-óceán partján a Bay of Islandon folytattuk dél irányában. Nekem ez volt a másik nagy vágyam (talán még jobban mint Cape Reinga) látni ezt a helyet, fürdeni az öblökben, a kék vízben, a zöld szigetek fehér homokos tengerpartján. Nos ez a látvány is fogadott (bár az útikönyvek mind felülről fotózott képeket közölnek, ami még fokozza a hatást!) és valóban ámulatba ejtő volt, azonban a hely adta lehetőségeket igazán nem tudtuk kiélvezni, mert az idő sajnos nem nagyon áll mellettünk: Hol szakad az eső, hol sütöget a nap és állandóan fúj a szél. Ja, meg minden rohadt drága! Pedig a programokkal mindenhol bombáznak. Itt mindent lehet. Kajakozni, vitorlázni, ejtőernyőből ugrálni, lovagolni, szörfözni, sziklát mászni, pecázni stb. Csak pénz kell hozzá! Na de hol nem?
Paihiában, a körzet „fővárosában” egy éjszakára befizettük magunkat egy hiper-szuper tengerparti hotelba (mert már 3 napja kocsiban aludtunk) és kipakolás után rögtön lerohantunk a partra kajakot bérelni. Én és Gábor az úgynevezett „sit-on” kayakot próbáltuk ki, Imi - aki profi kajakos - a „sit-in” hajót részesítette előnyben. 1 órát kavarogtunk a hullámzó vízen, a szigetek között, sőt Imi még az eszkimó fordulót is bevállalta… Hát a víz sajnos nem túl meleg, de azért baromi jó volt. Annyira sajnálom, hogy az idő még nem olyan, hogy fürödhessünk. Olyan sok csodálatos part mellett megyünk el. Mindenhol csalogat a víz, a part. Ide azért majd később, melegebb időben igyekszünk visszajönni.
Este a hotelban történt becsekkoláskor kapott egyet fizet kettőt kap ital kupont váltottuk be a helyi lokálban, ahol Imi-t még sörivóversenyre is meginvitálták (és alulmaradt), majd a szomszéd helyen hallgattuk a fergeteges bulit adó élőzenekar koncertjét. Ja és a mindennél fontosabb: meleg vízzel zuhanyoztunk és ágyban aludtunk!!!
Másnap tovább kacskaringóztunk az óceánparti dombok között dél irányába. Paihiával szemben van egy Russel nevű kis falucska, ahova komppal mentünk át. Apró kis falucska egy öböl partján, romantikus hangulattal. 19 századi kis angol falura emlékeztető házakkal (tornácos, faházak, apró kerítéssel, zöld fűvel és virágzó bokrokkal ) és egy állati hangulatos tengerparti sétánnyal. Nagyon különleges hangulata volt, mondhatni felüdülés volt az amúgy teljesen egy sablonra épített települések után.
Estére leérkeztünk a Whangerei félsziget csücskére és sikerült ismét egy olyan helyre leparkolnunk a kocsinkat, amire megint csak azt tudtuk mondani, hogy „ez eddig a legszebb tengerpart”. Nos, ez volt az Ocean Beach. Itt már végre láthattunk szörfösöket is (kizárólag neoprén ruhában) és csorgattuk a nyálunkat a látványra. Fehér homok, dűnék, zöld fu, sziklák, hatalmas trópusi erdő és fenyves. Ez amúgy jellemző Új-Zélandra: ha az ember csak a partot nézi (elvonatkoztat, hogy hol is van) akkor olyan mintha az Alpok egyik legelője szélén állna. Ha azonban a másik irányba néz, akkor ott a fehér homok és a tengerpart. Elméletileg két teljesen különböző dolog, és ez itt egyben van, egymás mellett! Egyszerűen megszokhatatlan látvány!
BÁN ÁGI: NAGYON SOK BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNOK!!!! SOK PUSZI INNEN A VILÁG MÁSIK FELÉRŐL!!!
November 4-én kedden, az Ocean Beachtől pár kilométerre, a Whangerei-öböl partján emelkedő kb. 400 m magas hegyre kapaszkodtunk fel alig 40 perc alatt a tenger szintjéről. Jó kis izzasztó túra volt (a jó kis párás őserdőben) de megérte a látvány. Szinte függőleges sziklafal peremén álltunk és élveztük a magunk alatt lévő több száz méteres mélységet és a látványt. Lefele természetesen a „danger” feliratú útvonalon jöttünk le… De nem is volt olyan veszélyes!!!
Napközben Whangerei-n és Aucklandon keresztül, levezetve kb. 200 - 250 km-t, az északi sziget középős részére vagyis a központi platóra érkeztünk. Raglanban, a Tasmán - tenger (vagyis a sziget nyugati partján) kerestünk már sötétben és a szakadó esőben parkoló helyet. Nos, nem találtunk. Itt nem lehet csak úgy szabadon megállni és a kocsiban tölteni az éjszakát. Mi azért bepróbálkoztunk egy félreeső helyen, de mondanom sem kell, reggel a réndzsör ébresztett, kissé agresszív ablak dörömbölésével. Raglanba azért jöttünk, mert a világ egyik legmenőbb (állítólag top 10-ben benne van!) szörfös, kite-szörfös helyének van titulálva és hátha látjuk a nagyokat, vagyis a frankót, hogy hogyan is kell ezt csinálni! Nos szakadt az eső, tombolt a szélvihar, úgyhogy egy árva lélekkel nem találkoztunk, viszont az konstatáltuk, hogy hullámok, nos azok vannak! Hosszú, kietlen tengerpart és fehér, tarajos hullámok!
Az idő miatt továbbálltunk, elmentünk egy közeli, 55 méteres vízesést megnézni. Itt minden látnivaló (talán már említettem) ki van előre táblázva, mindent szépen kialakított sétaútvonalon (walkway) vagy túraútvonalon (TRACK) lehet megközelíteni. Ez gázul hangozhat elsőre, mert olyan mintha mindennek a természetes voltától megfosztanánk a turistát, de ez nem igaz! Egyáltalán nem zavaró a dolog. Sőt! Kényelmesebbé teszi mindenki számára a kirándulást. Nem beszélve arról, hogy itt azért kemény esőerdők vannak és ott aztán nem nagyon lehet csak úgy utat vágni magunknak a rengetegben!
Délután befizettük magunkat a Hamilton-i uszodába és sétáltunk egyet a városban. Láttam a helyi evezősklubot!
Az estét Kertész Laciéknál, Cambridge-be töltöttük, akik egy leírhatatlanul finom Lasagna-val és sok-sok finom, új-zélandi (már 2008 - as, de itt még csak tavasz van!) fehér borral vártak minket. Hát ezúton is nagyon szeretnénk nekik megköszönni vendégszeretetüket és kedvességüket. Csodálatos kis házukban nagyon otthonosan éreztük magunkat és külön köszönjük, hogy ilyen lelkesedéssel láttak vendégül minket. Remélem nem nagyon zavartunk benneteket! (egészen vasárnapig maradtunk!) Köszönjük szépen Vera és Laci!
