HTML

Boris Új-Zélandon

Téli-Nyári kiruccanásom története a Föld pont szemközti szegletébe

Friss topikok

Utolsó napjaim Új-Zélandon és a hazaút

2009.03.11. 08:02 Boris

Hazaértem. Épségben, egészségben, boldogságban.

De kezdjük ott ahol abbahagytam (kicsit hosszúra sikeredett, de élvezem a helyzetet: a meleg szobában, a rádió mellett, a fotelben, a laptopon INTERNETEZHETEK! Annyit amennyit akarok!!!!)

2009. 03.06-08.

Pénteken (03.06) reggelén indultam neki repülővel Bleinheimből elöször Wellingtonba, majd onnan 8 óra városlátogatás és ügyintézés után, Aucklandba.

A repülőút Bleinheimből Wellingtonba egy hatalmas élmény volt. Aki ismer tudja, hogy imádok repülni, imádom a repülőtereket és ez a kis, 20 személyes gép valami teljesen új volt számomra. 10-10 ülés a sor két oldalán, pilótafülke az utastérrel egyben. Az egész fel és leszállást nyomon lehet követni, a gép minden rezdülését lehet érezni, sokkal nagyobb élmény mint a nagy gépeken. Sajnos átrepülve a déli szigetről az északira elég felhős volt az ég, igy a Malborough Sound-ból elég keveset láthattam. Ez az út szép, tiszta időben egy csoda lehet. Én csak reménykedtem, de csak a Bleinheim-i szőlő földeket és a várost tudtam megcsodálni madártávlatból (persze ez sem volt semmi, hiszen közel 7 hetet töltöttem itt), utána belerepültünk egy felhőbe.

Wellingtonba 20 perc (!) repülés után landoltam, miután közöltem a pilótával, hogy köszi és nagyon "cool" volt, beraktam a csomagom a csomagmegörzőbe (21kg) és irány a belváros. A busz kb. 20-25 perc alatt lerakott a vasútállomásnál és kis kevergés után megtaláltam az Inland Revenue irodát, ahol 10 perc alatt elintéztem az adó visszaigénylésemet. A pénzt, vagyis a csekket, majd kb. 2 hónap múlva küldik,postán. Ezek után beszaladtam a Bank of New Zealand kirendeltségbe, kivettem az összes pénzemet (nem kellett bőrönd hozzá) és megszüntettem a bankszámlámat (újabb 5 percet vett igénybe!)

Miután a kötelezőket letudtam, a parton elsétáltam a világhirű Te Papa Múzeumba, ami minden Kiwi földre érkezőnek ugyanolyan kötelező program mint a Fjordland vagy a Tongariro Nemzeti Park. A múzeum állandó kiállitása teljesen ingyenes, az időszakos kiállitásokra valamicskét fizetni kell, de közel nem olyan drága mint itthon.

Az állandó kiállitás során lehetőségem volt megnézni a világ legnagyobb tintahalát (formalinban) és egy 3dimenziós vetités keretében, azt is megnézhettem, mit csinált a Nagy Ő (vagyis a tintahal) utolsó perceiben. Érdeklődőknek elárulom, hogy egy halászhajó hálójába akadt bele a kicsike, aki szintén halászás közben akadt horogra, és teljesen ismeretlen oknál fogva, nem engedte el a halat ami szájában volt és ami a hajó horgán csüngött. A tintahal kb. 4 méter hosszú (inkább több) és kb. 1 - 1,5 méter széles. Nem szép, ellenben rémületes!

A kiállitás többi része Új-Zéland kialakulásáról, növeny és állatvilágáról, lakosairól, történelméről szól. Nagyon érdekes, csak az én agyam 2 óra után képtelen volt befogadni több infot. Szerintem a legjobb ha valaki utazása elején megpróbál ide ellátogatni és akkor utána egy csomó dologgal kapcsolatban jobb rálátást kap.

A múzeum után sétálgattam a városba, shoppingoltam némi szuvenirt és visszaindultam a reptérre. Wellington szerintem a legklasszabb város Új-Zélandon, Queenstownnal és Chrishtchurch-el egyetembe. Sok napot el lehet itt tölteni, hát ezt is a legközelebbi alkalomra tartalékolom:)))

A Quantas légitársaság gépe 45 perc alatt felröppentett Acklandba, és ez alatt az út alatt, kaptam fagyit és meleg almás pitét! A városban hihetetlen meleg és pára fogadott. Elé későn értem fel és hulla fáradt voltam. Elfoglaltam a helyem az előre lefoglalt hostelben és megpróbáltam egy nagyot aludni, ami igen nehéznek bizonyult a hőmérséklet és a hangos éjszakai életnek köszönhetően.

Másnap a srácokkal, akik szintén előző este érkeztek Hastingsből, neki indultunk eladni autónkat, Lucindát! A kocsi sajnos kiszolgált minket és ez nem múlt meg nyomtalanul. A fiúk elmondása alapján ismét csöpög (inkább) folyik az olaj, és vannak egyéb dolgok amit egy hozzaértő igen hamar észrevesz. Megpróbáltuk az árat 3200 $-ról inditani, de nem sok reményt fűztünk a dologhoz. Sajnos, miután totálisan szezonon kivül vagyunk (ősz, a backpackerek inkább hagyják el az országot, mint érkeznek) nem sokan vesznek autót, a helyiek pontosan ismerik a dörgést, nem vesznek ilyen kocsit, ilyen áron. Az autópiac teljes érdektelenségbe fulladt, érdeklődők szinte egyáltalán nem voltak (tulajdonosok annál inkább!). Tehát az ügy marad a fiúkra, akik utánam egy héttel jönnek haza, tehát nekik még van lehetőségük az eladásra. Abban megállapodtunk, hogy nem húzzuk sokáig a dolgot, amint lehet, akár milyen áron, eladjuk. A kocsipiac tulajdonosa felajánlotta, hogy 1500$-ért megveszi. Hát ez elég durva ezért a kocsiért, de mi mást tudunk tenni! Isszonyatos jó üzlet ha itt valaki ért az autókoz, és ismeri az országban zajló, turista visszonyokat. Fillérekért lehet igy, itt nagyon jó kocsikhoz jutni, amit persze ezek után kicsit megfixálnak és újra eladják 2x  ennyiért! Ajánlom minden autószerelő figyelmébe!!!!

(Itthon kaptam már a hirt, hogy végül is 1800$-ért sikerült túladni, kicsi kocsinkon. Végül is jobb mint az 1500 de tényleg röhejes, hogy ezért az autóért, ennyit..???!!! Köszönjük Lucinda!)

A délutánt a városban töltöttük, sétáltunk, élveztük a jó időt. Fesztivál is volt az utcán, úgyhogy végül lehetőségem volt, utoljára egy igazi, "haka", élőben való megtekintésére. Hát, nem semmi! Van ereje a dolognak!

Este összepakoltam és próbáltam rápihenni a hosszú útra.

Reggel elbúcsúsztam a srácoktól, kibattyogtam a reptérre (útközben megismerkedtem egy kedves, japán lánnyal, aki kiderül szintén Koreába jön és harmadik mondat után megadta a cimét, hogy látogassam meg ha arra járok...). A becsekkolás, egyebek nagyon gyorsan zajlottak, pikk-pakk és ismét a hatalmas repülőn találtam magam. Ismét 11,5 óra repülés állt előttem, csak Szöulig! A gép félig volt tele, úgyhogy kényelmesen utaztam (már amennyire kényelmesen lehet utazni 11 óráig).  Az ellátás fenomenális, a film kevésbé volt jó (Ausztrália), a turbulenica hatalmas! Az egyenlitő felett azt hittem zuhanunk.Sajnos miután főleg óceán felett repülünk, pár szigeten kivül (asszem Salamon-szigetek), a felhők miatt nem sokat látni.

Szöulba este érkeztünk és miután másnap délután ment tovább a gép Prágába, ezért a légitársaság biztositotta a hotelt és a kaját. Ez igazán jól esett, tudtam zuhanyozni, aludni, kényelmesen (kb. 2 órán keresztül) reggelizni. Végig próbáltam a koreai svédasztalos reggelit (bár ne tettem volna) és a reptéren indulás elött még beváltottam az ebédre kapott kuponomat, egy jó tál japán (nyers halat tartalmazó) kajára (bár ne tettem volna meg, ismét...). Energiával feltöltve, ismét a repülőn találtam magam, ismét 11,5 óra erejéig.

 

Ez a szakasz érdekesebbnek igérkezett, úgyhogy ablak mellé ültem (ide is kértem a jegyet) és miután a gép ismét nem volt tele, egyedül ülhettem (ez azért ilyen hosszú úton nagyon jól jön). Szöul-Peking-Ulánbátor-Góbi - sivatag - Altaj-hegység - Bajkál-tó (Irkutszk) - Nyugat Szibéria - Urál-hegység - Moszka - Varsó-Prága útvonalon repültünk és Pekingtől az Urálig szinte végig mindent láttam (ez egy olyan 8 óra kb.)  Fantasztikus élmény volt. A világ vége végig fehér takaróval boritva! Hegyek, puszták, folyók, tavak. Csodálatos! Lenyűgöző volt (odafele végig sötétben repültünk).

Prágában hideg és hó fogadott és sajnos az a hir, hogy késik a Malév gép, 2 óra helyett 3-at kell várnom. Na ez nagyon nezen ment! Végül felültem országunk légitársaságára, ami kiábránditó volt (na ebbe inkább nem mennék bele, biztosan tudja mindenki mire gondolok, aki utazik...) és Budapest fényeit meglátva, hát bevallom férfiasan elfogott a zokogás. Azért igaz, ami igan: Mindenütt jó, de legjobb otthon! Annak ellenére, ami a nagy magyar valóság... Nagyon jó érzés volt, hogy újra hazai földön vagyok!

Hamar túljutottam a dolgokon és kint találtam magam Papa, Mama és Gergővel szemben, ami aztán már tényleg nem tartott vissza attól, hogy mint egy új szülött zokogjak. Asszem ez nem ciki, leirhatom. Nagyon jó érzés 4,5 hónap után őket újra látni!

És ami a hab a tortán volt, az otthon fogadott. Késő óra ellenére, a lakásba toppanva, barátaim és húgom várt a sötétbe és halálra rémisztve, hatalmas örömet szereztek. Fogalmam sincs mi történik körülöttem, állmodom vagy ébren vagyok?!

ITTHON VAGYOK!

(Köszi Mama a finom rántott csirkéért, hagymás krumpli salátáért, a túrós palacsintáért, a Tokaji Aszuért, a Debrői Hárslevelűért, a Teleki Merlóért és a FRISS, JÓ IZŰ, JÓ MAGYAR KENYÉRÉRT!!!!)

(Köszi Bei a Túró Rudiért és a Soproni Ászokért..:))))

UI: Minden érdeklődőnek hamarosan leirom a nagyon fontos tudnivalókat Új-Zélandhoz, csak kérlek adjatok időt, 12 óra eltolódás nem múlik el nyomtalanul:)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borisujzelandon.blog.hu/api/trackback/id/tr81995252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pitykeőrmester 2009.05.10. 14:32:22

Szia Boris!

Kérdésemre közben megérkezett a válasz. Tehát itthon vagy(tok).

Mekkora közös sztorizást lehetne csapni. Én egy évig voltam kint, de már másfél éve itthon vagyok. A sírógörcs engem akkor kapott el, amikor felszállt a gép Aucklandben és néha a mai napig könnybe lábad a szemem, amikor visszagondolok az ottani egy évemre. A család és a barátok nagyon hiányzott, de olyan nagyon más nem.

Jó volt olvasni a blogodat.

Üdv:pityke
süti beállítások módosítása