Boris Új-Zélandon

avagy minden amit egy magyar "backpackernek" tudnia szükséges.

A teljesség igényével az alábbiakban megtaláltok mindent ami szükséges az utazáshoz és várhatóan a munkavállaláshoz.

2008. október 23 és 2009. március 8 között tartózkodtam Új-Zélandon, az adatok ezt tükrözik.

Ha további kérdésetek van, vagy valami nem tiszta (próbáltam érthető és lényegretörő lenni) akkor bátran irjatok, illetve igény szerint személyesen is rendelkezésre állok.

pignitzky@hotmail.com (MSN és Facebook is ez)

Ne hezitáljatok! Nincs olyan messze mint gondoljátok...

Pignitzky Bori 

Ezek a legfontosabbak, de néhány fontos tudnivalót/tapasztalatot leirok még, hátha segit a tervezéshez.

Időjárás: nagyon változatos és függ attól NZ melyik részén vagy. Minden esetben az irtózatos napsütésre (min. 30 faktoros napkrém, napszemüveg, sapka) és a szeles, esős időre fel kell kézülni. Dzseki és fentieken kivül nem szabad sehova sem elindulni...: Egy nap alatt akár a négy évszak is lezajlik. Nehezen megjósolható.

Óceán hőmérséklet: Hideg! november/decemberben csak neoprén ruhában tudtunk fürdeni Hastings közelében, februárban Abel Tasman NP-ben már csodálatos volt a viz!

Fjordland: szinte állandóan esik az eső. Nagy ritkaság a felhő nélküli, szikrázó napsütés.

Buszos utak: több cég indit menetrendszerű buszjáratokat. Néhány példa:

Kiwi Expeience: www.kiwiexperience.com

Naked Bus www.nakedbus.cot

Komp a szigetek között:

Az északi és a déli sziget között két társaság közlekedik. Csúcsszezonban érdemes előre foglalni! (karácsony és újév)

Interislander: www.interislander.co.nz

Bluebridge: www.bluebridge.co.nz

Stewart Islandra egy cég közlekedik: www.stewartislandexperience.co.nz (szintén csúcsszezonban érdemes előre foglalni!)

Track-ek: a kiránduló és túraútvonalakat meg lehetet találni a Department of Conversation (DOC) honlapján. 

A hires, Új-Zéland- i Track-eket mindenkinek ajánlom. Ezek 2-3 naptól akár 6-7 naposak is lehetnek. Különösebb felkészültség nem szükséges nagy részükhöz, de azért egy általánosan jó fizikai állapot nem árt. Felszerelés szempontjából a min. 40L hátizsák, jó túrabakancs, könnyű sátor (nem muszáj de jó sokat lehet spórolni rajta),hálózsák és a mindenféle időre alkalmas ruházat (nagyon változékony az időjárás!) szükséges. Ajánlom a Kepler -, Rotheburn-, Milford - és a Raikoura Track-et valamint a Tongariro Alpine Crossing-t. Persze a többnapos túrákon kivül rengeteg egy napos kirándulás is ajánlott! Mindezt az emlitett honlapon megtaláljátok. Csúcsszezonban több trekre foglalás szükséges (az egy napos kirándulás ingyenes, a több napos esetében a "hut"-ban az éjszakáért vagy a sátorhelyért fizetsz. A nagy track-okon a dij 45$/fő/éj hut-ban, 15$/fő/éj sátorban. Nem mindenhol lehet sátrazni!) Erre rájön még a szállitási dij a track elejére vagy végéről vissza a kocsihoz.) Infok: www.doc.govt.nz

Közbiztonság: átlagban sokkal biztonságosabb mint Magyarország de lányoknak, egyedül stoppolni itt sem ajánlatos. A kocsikat bárhol, őrzés nélkül ott lehet hagyni de sajnos hallottam olyat, hogy az egész autót mindenestül kipakolták. szóval, az ördög itt sem alszik!!!
 

Röviden (!) ennyi. Ha valami eszembejut még, bőviteni fogom. Ezért érdemes visszalátogatni! Ha valamit esetleg nem irtam le, vagy van kérdésetek, hozzászólásotok: Irjatok! Kiváncsian várom!

Hazaértem. Épségben, egészségben, boldogságban.

De kezdjük ott ahol abbahagytam (kicsit hosszúra sikeredett, de élvezem a helyzetet: a meleg szobában, a rádió mellett, a fotelben, a laptopon INTERNETEZHETEK! Annyit amennyit akarok!!!!)

2009. 03.06-08.

Pénteken (03.06) reggelén indultam neki repülővel Bleinheimből elöször Wellingtonba, majd onnan 8 óra városlátogatás és ügyintézés után, Aucklandba.

A repülőút Bleinheimből Wellingtonba egy hatalmas élmény volt. Aki ismer tudja, hogy imádok repülni, imádom a repülőtereket és ez a kis, 20 személyes gép valami teljesen új volt számomra. 10-10 ülés a sor két oldalán, pilótafülke az utastérrel egyben. Az egész fel és leszállást nyomon lehet követni, a gép minden rezdülését lehet érezni, sokkal nagyobb élmény mint a nagy gépeken. Sajnos átrepülve a déli szigetről az északira elég felhős volt az ég, igy a Malborough Sound-ból elég keveset láthattam. Ez az út szép, tiszta időben egy csoda lehet. Én csak reménykedtem, de csak a Bleinheim-i szőlő földeket és a várost tudtam megcsodálni madártávlatból (persze ez sem volt semmi, hiszen közel 7 hetet töltöttem itt), utána belerepültünk egy felhőbe.

Wellingtonba 20 perc (!) repülés után landoltam, miután közöltem a pilótával, hogy köszi és nagyon "cool" volt, beraktam a csomagom a csomagmegörzőbe (21kg) és irány a belváros. A busz kb. 20-25 perc alatt lerakott a vasútállomásnál és kis kevergés után megtaláltam az Inland Revenue irodát, ahol 10 perc alatt elintéztem az adó visszaigénylésemet. A pénzt, vagyis a csekket, majd kb. 2 hónap múlva küldik,postán. Ezek után beszaladtam a Bank of New Zealand kirendeltségbe, kivettem az összes pénzemet (nem kellett bőrönd hozzá) és megszüntettem a bankszámlámat (újabb 5 percet vett igénybe!)

Miután a kötelezőket letudtam, a parton elsétáltam a világhirű Te Papa Múzeumba, ami minden Kiwi földre érkezőnek ugyanolyan kötelező program mint a Fjordland vagy a Tongariro Nemzeti Park. A múzeum állandó kiállitása teljesen ingyenes, az időszakos kiállitásokra valamicskét fizetni kell, de közel nem olyan drága mint itthon.

Az állandó kiállitás során lehetőségem volt megnézni a világ legnagyobb tintahalát (formalinban) és egy 3dimenziós vetités keretében, azt is megnézhettem, mit csinált a Nagy Ő (vagyis a tintahal) utolsó perceiben. Érdeklődőknek elárulom, hogy egy halászhajó hálójába akadt bele a kicsike, aki szintén halászás közben akadt horogra, és teljesen ismeretlen oknál fogva, nem engedte el a halat ami szájában volt és ami a hajó horgán csüngött. A tintahal kb. 4 méter hosszú (inkább több) és kb. 1 - 1,5 méter széles. Nem szép, ellenben rémületes!

A kiállitás többi része Új-Zéland kialakulásáról, növeny és állatvilágáról, lakosairól, történelméről szól. Nagyon érdekes, csak az én agyam 2 óra után képtelen volt befogadni több infot. Szerintem a legjobb ha valaki utazása elején megpróbál ide ellátogatni és akkor utána egy csomó dologgal kapcsolatban jobb rálátást kap.

A múzeum után sétálgattam a városba, shoppingoltam némi szuvenirt és visszaindultam a reptérre. Wellington szerintem a legklasszabb város Új-Zélandon, Queenstownnal és Chrishtchurch-el egyetembe. Sok napot el lehet itt tölteni, hát ezt is a legközelebbi alkalomra tartalékolom:)))

A Quantas légitársaság gépe 45 perc alatt felröppentett Acklandba, és ez alatt az út alatt, kaptam fagyit és meleg almás pitét! A városban hihetetlen meleg és pára fogadott. Elé későn értem fel és hulla fáradt voltam. Elfoglaltam a helyem az előre lefoglalt hostelben és megpróbáltam egy nagyot aludni, ami igen nehéznek bizonyult a hőmérséklet és a hangos éjszakai életnek köszönhetően.

Másnap a srácokkal, akik szintén előző este érkeztek Hastingsből, neki indultunk eladni autónkat, Lucindát! A kocsi sajnos kiszolgált minket és ez nem múlt meg nyomtalanul. A fiúk elmondása alapján ismét csöpög (inkább) folyik az olaj, és vannak egyéb dolgok amit egy hozzaértő igen hamar észrevesz. Megpróbáltuk az árat 3200 $-ról inditani, de nem sok reményt fűztünk a dologhoz. Sajnos, miután totálisan szezonon kivül vagyunk (ősz, a backpackerek inkább hagyják el az országot, mint érkeznek) nem sokan vesznek autót, a helyiek pontosan ismerik a dörgést, nem vesznek ilyen kocsit, ilyen áron. Az autópiac teljes érdektelenségbe fulladt, érdeklődők szinte egyáltalán nem voltak (tulajdonosok annál inkább!). Tehát az ügy marad a fiúkra, akik utánam egy héttel jönnek haza, tehát nekik még van lehetőségük az eladásra. Abban megállapodtunk, hogy nem húzzuk sokáig a dolgot, amint lehet, akár milyen áron, eladjuk. A kocsipiac tulajdonosa felajánlotta, hogy 1500$-ért megveszi. Hát ez elég durva ezért a kocsiért, de mi mást tudunk tenni! Isszonyatos jó üzlet ha itt valaki ért az autókoz, és ismeri az országban zajló, turista visszonyokat. Fillérekért lehet igy, itt nagyon jó kocsikhoz jutni, amit persze ezek után kicsit megfixálnak és újra eladják 2x  ennyiért! Ajánlom minden autószerelő figyelmébe!!!!

(Itthon kaptam már a hirt, hogy végül is 1800$-ért sikerült túladni, kicsi kocsinkon. Végül is jobb mint az 1500 de tényleg röhejes, hogy ezért az autóért, ennyit..???!!! Köszönjük Lucinda!)

A délutánt a városban töltöttük, sétáltunk, élveztük a jó időt. Fesztivál is volt az utcán, úgyhogy végül lehetőségem volt, utoljára egy igazi, "haka", élőben való megtekintésére. Hát, nem semmi! Van ereje a dolognak!

Este összepakoltam és próbáltam rápihenni a hosszú útra.

Reggel elbúcsúsztam a srácoktól, kibattyogtam a reptérre (útközben megismerkedtem egy kedves, japán lánnyal, aki kiderül szintén Koreába jön és harmadik mondat után megadta a cimét, hogy látogassam meg ha arra járok...). A becsekkolás, egyebek nagyon gyorsan zajlottak, pikk-pakk és ismét a hatalmas repülőn találtam magam. Ismét 11,5 óra repülés állt előttem, csak Szöulig! A gép félig volt tele, úgyhogy kényelmesen utaztam (már amennyire kényelmesen lehet utazni 11 óráig).  Az ellátás fenomenális, a film kevésbé volt jó (Ausztrália), a turbulenica hatalmas! Az egyenlitő felett azt hittem zuhanunk.Sajnos miután főleg óceán felett repülünk, pár szigeten kivül (asszem Salamon-szigetek), a felhők miatt nem sokat látni.

Szöulba este érkeztünk és miután másnap délután ment tovább a gép Prágába, ezért a légitársaság biztositotta a hotelt és a kaját. Ez igazán jól esett, tudtam zuhanyozni, aludni, kényelmesen (kb. 2 órán keresztül) reggelizni. Végig próbáltam a koreai svédasztalos reggelit (bár ne tettem volna) és a reptéren indulás elött még beváltottam az ebédre kapott kuponomat, egy jó tál japán (nyers halat tartalmazó) kajára (bár ne tettem volna meg, ismét...). Energiával feltöltve, ismét a repülőn találtam magam, ismét 11,5 óra erejéig.

Ez a szakasz érdekesebbnek igérkezett, úgyhogy ablak mellé ültem (ide is kértem a jegyet) és miután a gép ismét nem volt tele, egyedül ülhettem (ez azért ilyen hosszú úton nagyon jól jön). Szöul-Peking-Ulánbátor-Góbi - sivatag - Altaj-hegység - Bajkál-tó (Irkutszk) - Nyugat Szibéria - Urál-hegység - Moszka - Varsó-Prága útvonalon repültünk és Pekingtől az Urálig szinte végig mindent láttam (ez egy olyan 8 óra kb.)  Fantasztikus élmény volt. A világ vége végig fehér takaróval boritva! Hegyek, puszták, folyók, tavak. Csodálatos! Lenyűgöző volt (odafele végig sötétben repültünk).

Prágában hideg és hó fogadott és sajnos az a hir, hogy késik a Malév gép, 2 óra helyett 3-at kell várnom. Na ez nagyon nezen ment! Végül felültem országunk légitársaságára, ami kiábránditó volt (na ebbe inkább nem mennék bele, biztosan tudja mindenki mire gondolok, aki utazik...) és Budapest fényeit meglátva, hát bevallom férfiasan elfogott a zokogás. Azért igaz, ami igan: Mindenütt jó, de legjobb otthon! Annak ellenére, ami a nagy magyar valóság... Nagyon jó érzés volt, hogy újra hazai földön vagyok!

Hamar túljutottam a dolgokon és kint találtam magam Papa, Mama és Gergővel szemben, ami aztán már tényleg nem tartott vissza attól, hogy mint egy új szülött zokogjak. Asszem ez nem ciki, leirhatom. Nagyon jó érzés 4,5 hónap után őket újra látni!

És ami a hab a tortán volt, az otthon fogadott. Késő óra ellenére, a lakásba toppanva, barátaim és húgom várt a sötétbe és halálra rémisztve, hatalmas örömet szereztek. Fogalmam sincs mi történik körülöttem, állmodom vagy ébren vagyok?!

ITTHON VAGYOK!

(Köszi Mama a finom rántott csirkéért, hagymás krumpli salátáért, a túrós palacsintáért, a Tokaji Aszuért, a Debrői Hárslevelűért, a Teleki Merlóért és a FRISS, JÓ IZŰ, JÓ MAGYAR KENYÉRÉRT!!!!)

(Köszi Bei a Túró Rudiért és a Soproni Ászokért..:))))

UI: Minden érdeklődőnek hamarosan leirom a nagyon fontos tudnivalókat Új-Zélandhoz, csak kérlek adjatok időt, 12 óra eltolódás nem múlik el nyomtalanul:)

Lassan megteszem utolso bejelentkezesemet Uj-Zelandrol, ugyanis a hetvegen (vasarnap) Auckland reptererol felszall repulogepen es ujra megteve az elkepesztoen hosszu utat, hetfon este Praga iranyabol megerkezem Budapestre.

Szegyenletes modon az elmult masfel honapban elegge elhanyagoltam a blog irast, de kifogaskent meg mindig csak az oskori internet allapotokat tudom fehozni.

Igazabol olyan sok minden nem is tortent velem az elmult hetekben, hiszen most kezdtem meg a hetedik (!) munkahetemet Blenheimben. Igaz volt kozben egy 5 napos szunet, amikor elmentunk Motuekaba szerencsetprobalni, de erre majd kesobb visszaterek.

Eredetileg 3 - 4 het munkat terveztem Blenheimben, es visszautazasom elotti utolso 2 hetet utazassal kivantam eltolteni de sajnos nem ugy jottek ossze a dolgok ahogy szerettem volna. Ez konkretan azt jelenti, hogy nem sikerult annyi penzt keresnem ami eleg lenne a tovabbi kalandozashoz.. Sajnos az idojaras kibabralt velunk es volt 2 het amikor csak 4-4 napot (vagy felnapot) sikerult dolgoznunk es ugyebar oraberben szamolva nem igazan sok penz.

Raadasul, a fiuk (Imi es Gabor) 2 het utan elmentek Hastingsbe, kocsi nelkul maradtam, es annak ellenere, hogy megbeszeltuk Coromandel - felszigetet elutazasom elott egyutt jarjuk be, sajnos "munkahelyi elfoglaltsaguk" miatt (almaszedes) ezt nem tudjuk letrehozni. Busszal eleg draga es hosszu ido lenne ugyanezt megtenni, igy sajnos ez a csodalatos hely ezuttal kimarad a programbol (nem baj, legalabb legkozelebbre is marad valami..:))

Hazafele Bleinheimbol Wellingtonon keresztul Aucklandba repulovel megyek, penteken (03.06) reggel. Wellingtonban (kb. fel ora repulout innen) lesz 8-9 oram, amit a hires es allitolag szuper jo Te Papa Muzeumban es az adohivatalban fogok eltolteni. Remelem az elobbiben kicsit tobbet mint az utobbiban... Az adohivatalba azert kell beternem, mert a 20% adom egy reszet jogosult vagyok visszaigenyelni, amit termeszetesen huje lennek nem megtenni... Wellingtonbol alig egy ora repulout Auckland ahol 2 ejszakam es egy egesz napom lesz arra, hogy a fiukkal egyutt (akik Hastingsbol erre a napra feljonnek) eladjuk kocsinkat. Na erre rendkivul kivancsi vagyok, hogy oszinte legyek, nemi izgalommal varom a dolgot. Ugyhogy marcius 7-en tessek mindenkinek nagyon szurkolni ertunk (ezen a ponton sokat veszithetunk ha nem sikerul eladni...) Meglatjuk!
Ha minden jol megy meg egy kis ajandek shoppingolasra is marad idom es leginkabb penzem!

Igertem, hogy Motueka-i kalandunkrol beszamolok, ha roviden annyi, hogy nem sikerult munkat talalnunk es ez igen hamar nyilvanvalova valt szamomra. Megerkezesunk utan par oraval mar szinte biztos voltam benne, hogy vasarnap (szerdan erkeztunk) visszamegyek Blenheimbe es tovabb folytatom a szolomuvesseget. Motueka kb. 3000 backpacker-t foglalkoztat az almaszedesi szezonban, es iden 15 000 fiatal jelent meg februar kozeben ugyanazzal a cellal. A varos tele volt lezengo, munkara varo fiatalokkal. A szallasok telis-tele, a tengerpart fesztivalra emlekezteto hangulatot idezve, tele satorral, kocsival, kisbusszal. Napkozben ugyanez a tarsasag szinte hosszu kocsisorban almaskertrol-almaskertre jarva erdeklodott munkalehetoseg felol. Sajnos a valasz legtobb esetben ugyanaz volt... Ugyhogy eldontottem, hogy visszajovok, de par napot meg eltoltunk Abel Tasman Nemzeti Park valamelyik szep obleben. Anna es Dobsch (cseh fiu) ugy hataroztak, hogy par napot varnak, hatha szerencsevel jarnak. Hat igen, nekik kicsivel tobb idejuk (es penzuk) van mint nekem, ok megtehetik, hogy par napot munkanelkul maradnak. sajnos az idojaras nem allt melletunk, olyan szakado eso volt 2 napig, hogy a satorban csuron vizesre azott minden cuccom.. Vegul is szombaton kisutott a nap es akkor vegre egy igazan szep, utolso napot toltottunk el Anne-val a paradicsomi Kaiteriteri falucska, ugyanazon nevu obleben. Kepek mellekelve.

Hat roviden ennyi, kovetkezo bejelentkezem asszem mar csak otthonrol lesz. ( nao jo talan Aucklandbol kuldok meg egyet) Es igerem potolom a kimaradt reszeket + irok egy osszefoglalot minden hasznos informacioval amit szuksegesnek tartok azoknak akik tervezik, vagy meg csak almodoznak arrol, hogy vallukra vegyek a hatizsakot es iranyba vegyek Uj-Zelandot!

Termeszetesen mindenkinek rendelkezesere allok, es szivest-oromest segitek barkinek barmiben ami Uj-Zelandot illeti.
 

Abel Tasman NP

Kaiteriteri-obil

Honeymoon Beach

Kaiteriteri - obol

Peace Haven Hostel

BBQ Party

Kuldok par kepet, mert irni sajnos nincs sok lehetosegem (1 db computert hasznal 40 ember...).

Tovabbra is Bleinheimben (inmaron 4. hete) es ugy nez ki utolso napjainkat toltjuk itt. Vasarnap atmegyunk (Anneval) Motuekaba, ujabb munkalehetoseg utan nezni, ezuttal az almaszedessel probalkozunk. Motukea a deli-sziget ENY-i pontja, a csodalatosan szep Abel Tasman National Park bejarata. Ugy nez ki a fel hostel teszi meg ugyanezt az utat, hasonlo cellal, ugyhogy a tarsasag nem lesz uj. Sajnos nem sikerult az elmult negy het alatt annyi penzt keresni mint terveztuk de sebaj mert nagyon jol ereztuk magunkat. A tarsasag fenomenalis, sokat jatszunk, beszelgetunk, kirandulunk stb. Ime, nehany szep kep (Dalos, Finya: van furdoruhas is!) Igerem, kuldok tobbet!

Szabadnapunkon kirandulunk Bleinheim kozeleben (a csapat nemzetkozi!)

fent: Golden Bay/Tata Beach (Anne es En azaz Bonne)

jobbra: Franz Josef gleccser (20km-re az oceanparttol!)

Gillespie beach, hatterben 3000 m magas hegyek es a gleccser, elottunk az ocean (reggelizunk!)

Kepler Track, Fjordland

Eloszor is elnezest kerek mindenkitol, aki turelmetlenul varja a beszamolomat, igen mar kb. egy honapja nem sokat irtam magamrol es utunkrol.

Igerem, hogy hamarosan bovebben potolom a dolgokat.

A lenyeg, hogy 3 hete dolgozunk Bleinheimben, pontosabban mostmar csak dolgozom, mert a fiuk egy hete, kocsistul mindenestul visszamentek Hastingsbe. Dontesuket megkonnyitette, hogy a ceg akiknek dolgozunk nem kivant veluk tovabb dolgozni... En maradtam, mert tetszik a hely es a munka.

Itt Bleinheimben szinte kivetel nelkul mindenki szoleszetben dolgozik, igy mi is ezt csinaljuk. Napi 8 ora kulonbozo muveletek, mindezt egy jo pohar borert. El nem tudjatok gondolni mennyi fele dolog es hany ember csinalja. Elkepeszto, neha a rohogogorcs elkap. Es ami meg nevetsegesebb, hogy ebbol a penzbol meg lehet elni!

A napjaink munkaval es a hostelben a szokasos, kisse mar unalmassa dolgokkal telik: fozes, eves, ivas, beszelgetes, alvas. Eleg nemzetkozi a tarsasag es mint hogy mar csak egyedul vagyok magyar, szinte kizarolag angolul komunikalok! Hogy feldobjuk a hangulatot, hetvegenkent kulonbozo versenyeket szervezunk, ugy mint sakk, ping-pong, es az eppen aktualis poker. Ebben mindenki reszt vehet, nemi belepti dij elleneben, a nyertes pedig nem keves penzzel lesz gazdagabb. Altalaban a jatekot a tulaj meg szponzoralja is, igy az elso hely egy ingyenes ejszakat vagy egy karton sort is hazavihet.

Ha van idonk a hetvegen, azt probaljuk hasznosan kihasznalni, igy kirandulunk a kormyezo helyeken (hegyeken), uszukun a meg mindig hideg oceanban, sutkerezunk a parton. Irgalmatlan eros a nap, isszonyatos meleg van, amit az allandoan fujo huvos szel kisse elviselhetobbe tesz.

Ugy nez ki, hogy meg egy hetet maradunk itt (ja nem mondtam Anne-val a nemet lannyal es egy cseh fiuval vagyunk egyutt), aztan atmegyunk a kb. 120 km-re levo Nelson /Motueka varoskaba mert indul az alma szedesi szezon. Ugy nez ki marc elejen jovok haza, de a datumot pontosan nem tudom meg.

Hogy mikor megyek Hastingsbe  a fiuk utan, es hogy egyaltalan megyek-e, nem tudom...

Oszinten szolva nagyon elvezem a helyzetet, egyedul a vilag masik felen...

Szoval utolagos elnezet mindenkitol a keslekedo beszamolo miatt, igerem, potolom...

Az internet helyzet nem lett konnyebb, sot, hogy Gaborral a laptop is elment, sokkal nehezebb!

2009.01.04-15.

Ezuton szeretnek mindenkit megnyugtatni, hogy meg elunk! Nem "zuhantunk le a vilag vegen", hanem, sot egyenesen az ellenekezoje: korbeertunk a deli szigeten!

Kicsit tobb mint 3 het, valamivel kevesebb mint 4000 km, nem mondom mennyi penz es ujra itt vagyunk a deli sziget EK pontjan, Bleinheimben.

Beszamolot hamarosan, termeszetesen fenykepekkel egyutt fogok irni, fantasztikus elmeny volt az azert elore elarulom.

Fjordok, hegyek, hatizsakos turak, tavak, folyok, gleccserek 20 km-re a Tasman tenger partjatol... Errol fog szolni a beszamolom.

Most elkezdunk munkat keresni, bar holt szezon van azert remeljuk valami lesz, mert elegge le vagyunk gatyasodva.

Pignitzky Zsofi: BOLDOG SZULETESNAPOT! (nem volt terero nem tudtam irni sms-t boccs, de nagyon sokat gondoltam rad!

Pignitzky Ago: Boldog nevnapot!

Es mindenkinek koszonom a kommenteket, termeszetsen jol elolvastam okat!

Puszi mindenkinek!

2009.01.01-01.03

Fjordland. DNY Uj-Zeland. A hely amiert a legtobb turista Uj-Zelandra erkezik, es amiert a legtobb szegeny, magyar turista honapokat vagy heteket dolgozik, hogy lathassa a csodat. Azt hiszem, kijelenthetem: MEGERI!

Fjordland mint ahogy neve is mutatja fjordok altal szabdalt resze a deli szigetnek, ahol havas, tobb ezer meter magas, tarkopasz hegycsucsok, pamafas esoerdo es a kek tenger uralja a tajkepet. Az orszag belsejetol kifele haladva drasztikusan valtozik meg a kep es a latvany lelegzetelallito. Sajnos az ev legnagyobb reszeben szakad az eso, es oriasi szerencse kell ahhoz, hogy tobb napig szep napsutesben elvezhesse az ember az itt letet.

Nekunk egy fel napig szerencsenk volt, ezert minden mast elfeledve, meg-meg allva vegigszaladtunk a 120 km hosszu, Te Anau varosabol a Milford Sound-ig vezeto, szerintem a vilag egyik legszebb utjanak is nevezheto szakaszon. Sajnos Milford Sound-ban mar szakado eso, hideg es kod fogadott, ugyhogy visszafordultunk es ugy hataroztunk, hogy az elkovetkezo napok idojaraselorejelzesebol kiindulva elmegyunk Quennstown varosaig, ahol kulturalt korulmenyek kozott (agy, konyha, mosas stb.) eltoltunk par napot es januar 6 korul visszaterunk ide. A helyi DOC irodaban lefoglaltuk es befizettuk turankat a Kepler Track-re, ami itt a Fjordlandban egy 3-4 nap alatt teljesitheto kb. 60 km hosszu, terdeket, derekat es vallakat (csomagokat cipelni kell!) nem kimelo gyaloglas.

Az orszag es kulonoskeppen a Fjordland tele van ilyen track-ekkel, a ket napos turak es a tobb tiznapos turak kozott lehet vallogatni, azonban mindegyiken csak elore befizetett tickettel lehet reszt venni. Limitelt mennyisegu ember indulhat neki naponta es limitalt mennyisegu hely van a menedekhazakban. Az ar eleg borsos, szezonban 45$-t kell fizetni egy ejszakaert es ezert csak WC-t, hidegvizet es egy priccset kapsz amin aludhatsz!!!! De megeri. Sajnalom, hogy az idonk es leginkabb  a penztarcank csak egy-ket ilyen turat enged meg, mert ha tehetnem vegigjarnam az osszeset! Persze az idojaras nagyban befolyasolja az elmenyt de hat ez itt nehezem megjosolhato, foleg, hogy nem sokat szamit, hiszen tobb nappal elore kell helyet foglalni akkora nagy a nepszerusege a dolognak!

Szoval 8-an kezdjuk a turat, addig pedig feljottunk Queenstownba a bungi jumping, rafting, ejtoernyos ugralas es mindenfele mas extrem sport fovarosaba. Egy kis alpesi varoskara emlkeztet a hely: to, hegyek, sifelvono (gondola), setaloutcak, hajok stb. Es az arak!!! Na de ez is megeri, bar mi nem nagyon extremsportolunk azert van mit csinalni itt.

pl. megkostolni a szilvalekvaros renszarvasburgert, felmenni a gondolaval a varos fele magasodo hegyre es talan-talan befizetni magam a vilaghiru shotover jet-re.. Ezen nagy-nagyon gondolkodom (majd beszamolok, hogyan is dontottem).

A Fjordlanrol majd kesobb reszletesen is szeretnek  beszamolni, de persze csak akkor ha mar kepeket is tudok mellekelni. Ennelkul semmit sem er a dolog, foleg azert mert a szokincsem igen szegenyes ahhoz, hogy huen visszaadjam a valosagot.

Szeretnem itt leirni, hogy tegnap kaptam otthonrol a hirt nagybatyam Tibor halalarol. Sok erot a csaladnak.

2008.12.27-30

Az elozo bejegyzes irasat sajnalatos modon a hostelben eppen karacsonyat unneplo, kiwi (uj-zelandi) csalad uvoltozese felbeszakitotta, egyszeruen keptelen voltam az irasra koncentralni. Az gondolom amugy is sokat irtam es tudom, hogy a sok irast nem szeretitek, ugyhogy vegul is nem akkora gond.

Az elozo bejegyzest es ezt is a Stewart Island egyik kis hosteljebol irom, ahol elvileg 2 dollarert lehet 15 percet netezni, de itt valamilyen oknal fogva a 2 dollar mar 2 oraja nem esett le es nem sotetitette el a kepernyot, ugyhogy elek a lehetoseggel es irok amennyi csak lehet. Fotokat tovabbra sem tudok mellekelni, mert nem lehet a fenykepezorol erre a gepre feltolteni a kepeket (amugy is ki tudja mennyi idom van meg..).

A pingvin megfigyelesnel hagyta abba az elozo irast, es akkor ennel folytatom. Az Otago felsziget vegen teljesen veletlenul belecsoppentunk egy igazi csodaba. Az egyik pingivin fajta (a legkisebb, neve: kek pingvin) egyedei feszkelnek itt, es amig a parok egyik fele a feszken ul, a masik reggel napfelkelte elott elhagyja a feszket es kiuszik a tengerre halaszni. A feszekbe - hallal teli hassal - sotetedes elott fel oraval ternek vissza. Turistak reszere a madar megfigyelese ezeken a helyszineken szervezett formaban tortenik. Altalaban penzert, de itt nem tudom miert ingyen lehetett. A sotetseg beallta elott a "felugyelo" (kutato, biologus) roviden ismertette a szabalyokat es hogy pontosan mit fogunk latni, hogyan kell viselkedni, hogy ne riasszuk el az allatokat. Es valo igaz, egyszer csak tavolban feltunt egy sotet folt a tengeren, ez volt a kozeledo pingvinek csapata. Egyre kozelebb usztak a parthoz, majd mikor partot ertek felmasztak a fovenyre, vegigsetaltak egy fuves teruleten es megkerestek a tenger felett levo dombok bokraiban elbujtatott feszkeiket. Mindezt mi, kozvetlen kozelrol, nema csendben, mozdulatlanul vegigkovethettuk. En a fuves teruleten ultem mas turistakkal es amikor a pingvinek kiertek erre a reszre, megallatak, elbizonytalanodtak, figyeltek, hogy minden rendben van-e, nincs -e ellenseg a kozelben. Erdekes modon az emberektol nem tartanak, persze nem szabad hangoskodni, mozogni. Egyszer csak egy csapat pingvin felem vette az iranyt es kozvetlenul mellettem, sot az utolso pingvin a labamon atgazolva haladat tovabb a feszek fele. Hat meg sem mertem mozdulni, meg levegot sem mertem venni. Isszonyatosan edesek voltak, nagyon vicces a mozgasuk. Az eset utan odajott a felugyelo es tapsolt nekem, hogy ez fantasztikus volt, igazi termeszeti elmeny stb. (mintha ez mind az erdemem lett volna...) Persze azota a pingvin a kedvenc allatom, es hat vegul is ez nem is csoda, hiszen pingviniviciki bori csak en voltam egyetlen a jelenlevok kozott... A pingvinek kb. 1 oraig jottek kisebb-nagyobb csoportokban, es hihetetlen magassagokba felmasztak. A felugyelo felhivta a figyelmunket, hogy a kocsik ala es bemasznak, es ha setalunk az osvenyen fel a parkoloba, mindene esetben adjunk elsobbseget a kis allatoknak. Nagyon erdekes volt!!!

Masnap tovabb folytattuk del fele utunkat es az Invercargill varosatol nem messze levo, Uj-Zeland es talan a vilag legunalmasabb, legundoritobb varosaban Bluff-ben leparkoltuk kocsinkat. Innen indult ugyanis Stewart Island-ra hajonk. A kocsi mentes sziget (illetve csak a helyiek kozlekedhetnej autoval itt) az orszag legdelebbi pontja es egy igazi paradicsomi csoda. Habar innen es talan Patagoniabol van meg kozelebb az Anktartisz, a kopar es a hideggel ellentetben a meleg tengeraranlatok es a mikroklima miatt itt tropusi allapotok alakultak ki. A szigetre egy ora alatt lehet Bluff-bol atjutni, es egytelen kis varocskaja van, Oban. Par haz, egy templom, egy bolt, egy etterem stb. Csodalatos elhagyatott feher homokos oblok, turkizkek, smaragzold ocean, palmafak, madarak es keves ember.

Egy ejszakat egy hostelben toltottunk (camping) majd hatizsakunkkal nekiindultunk a 3 napos turanak. Terkepet, campingezesi engedelyt a helyi DOC irodaban valtottunk es a napi 12 km kenyelmesen megteheto tavolsagnak igerkezett.

Az ido itt altalab nagyon valtozekony es persze sokat esik az eso (ez az esoerdok egyik elhagyhatatlan feltetele...) de nekunk szerencsenk volt. 3 napbol 2 napig csodalatosan, ragyogo napsutesben kirandulhattunk. Elso napi utvonal felvaltva haladt a homokos oblokben es az esoerdoben. A turautvonalak teljesen profin meg vannak csinalva, konnyen gyalogolhato. Este egy obolben vertunk satrat (csak a kijelolt helyen, WC es vizveteli lehetoseg mindenhol van) es persze rogvest berohantunk a jeghideg vizbe. Miutan kb. fel 11-ig vilagos van, ezert a hosszu estet setalgatassal, es a szomszed cseh srac altal rakott oceanparti tuz mellett uldogelessel toltottuk. Elmondhatatlan gyonyoru helyen voltunk!

Masnap tengerpartot ugyan nem erintettunk, csak az esti taborhelyen (ami oriasi csalodast keltett, mert borzalmasan undorito volt), az erdoben legyalogolt 15 km is igazi turaelmeny volt. 2x kellett athaladnunk egy a folyo felett kifeszitett fuggohidon, ahol egyszerre csak egy ember haladhatott at es amihez hasonlot meg sehol nem lattam.  Este kemleltuk az eget, hatha latjuk az eszaki fenyhez hasonlo deli fenyt de sajna a nagy felhok miatt meg a csillagokat sem sikerult megpillantanunk. Miutan agyon csiptek a sandfly-ok (vagyis homoki szunyogok), masnap nekiindultunk a tura utolso harmadanak. Csepergett az eso de ez az erdoben szinte egyaltalan nem volt erezheto.

Most itt ulunk a hostelban a szigeten es pihenunk, kielveztuk a kulturalt korulmenyeket (zuhany, konyha), holnap pedig utazunk vissza a nagy szigetre.

Az uj evet valoszinu a nagy sziget legdelebbi pontjan fogjuk tolteni, de nagy erofesziteseket nem teszunk az ugy erdekeben. A tovabbiakban utunkat Fjordlandban folytatjuk, ami Uj-Zeland leghiresebb, legszebb resze. Amint lehet irok, de erre fogalmam sincs mikor fog sorkerulni.

Addig is mindenkinek BOLDOG UJ EVET KIVANOK!!!

Koszonom a sok jokivansagot amit irtatok es a lelkesito szovegeket a bloggal kapcsolatban. Sokat nincs idom fogalmazgatni es visszaolvasni amit irtam, remelem nem sok a helyesirasi hiba benne. Altalaban rohanom kell a dologgal, mert ugye bar limitalt ido all redelkezesemre a gepeknel.

Bali mindenkeppen el kell ide jonnod, majd segitek, elmondok mindent! Siman meg lehet csinalni es felejthetetlen elmenyt jelent, az biztos! Kar, hogy nem jottem hamarabb...

2008.12.22-27.

Alig 5 nappal hastingsi elindulasunk utan, szombaton leerkeztunk turank legdelebbi pontjahoz, a Stewart-Island-hez. (eleg hosszura sikerult a beszamolo, de 6 nap eltelt es eleg sokat megtettunk a Deli szigetbol. fenykepeket kesobb csatolok, ugyanis most a szigetre csak egy hatizsakot hoztunk, igy Gabor laptopja is a nagy szigeten maradt.)

De hogy ne maradjon ki semmi fontos a beszamolobol, leirom, hogy hogyan is telt idaig az ut.

Hastingset suru konnyek kozott hagytuk magunk mogott, hiszen Anne-en a nemet lanyon kivul mindenki maradt. Alig par ora alatt megtettuk a 300 km utat es Wellingtonba erkeztunk. A fovaros elso latasra nagyon tetszett, de idot most, itt eltolteni nem tudtunk,hiszen a kompunk a deli szigetre azonnal indult. Egy hatalmas hajo hasaba parkoltunk be par szaz emberrel egyetembe, az utat pedig a fedelzeten toltottuk. Sajnos jegyet mar csak az esti jaratra kaptunk, igy a Wellington- i oblot meg vilagosban, deli sziget bejaratat a Malborough Sound-t mar csak sotetben tudtuk elvezni. A harom oras igen eroteljesen hullamzo ut kulonosebben nem keszitett ki bennunket, bar par oraval kesobb ejszaka, Imi relytejes modon 3 alkalommal is hanyt. 

Masnap az ido csodalatos volt, igy kivaloan tudtuk elvezni a Csendes-ocean mellett kozvetlen vezeto utat, ahol egyik oldalon a turkizkek vizet, a masikon a zold erdoket es a havas hegycsucsokat elvezhettuk. Az ut melletti sziklakon egeszen kozel lehetett mereszkedni a fokakhoz, es a sok lusta, sutkerezo felnott egyed mellett egy egeszen pici, jatekos kis fokacskat is lathattunk.

Kaikouraban szerettunk volna reszt venni egy par oras balna es delfin leso hajokazason de utolso pillanatban lefujtak hatalmas szelre hivatkozva. Miutan a tovabbi idopontok is bizonytalannak tuntek ugy dontottunk, hogy lemegyunk Christchurch-ig es majd turank vegen ujra megprobalkozunk a dologgal.

Christchurch a deli sziget legnagyobb es legszebb varosa es most teljes karacsonyi pompajaban nezhettuk meg. Aki elfelejtette volna itt a deli felteken nyar van, igy a karacsonyra a diszeken kivul nem sok minden mas emlekeztet. Az angolszasz szokas szerint itt 24 nem unnep, az ajandekozas 25-en reggel tortenik. A varost keresztezi egy kis folyocska, ahol jo penzert lehet gondolazni, van egy csodalatos botanikus kertje (mondjuk itt szinte minden varosnak), egy villamosa (ami egyedulallo Uj-Zelandon es szinte kivetel nelkul csak turizmusra hasznaljak) illetve egy katedralisa (a balatonkenesei katolikus templom szerintem 2x ekkora) es termeszetesen egy fotere. Par ora seta utan ugy dontottunk, hogy karacsony leven megerdemlunk egy jo, kiados karacsonyi ebedet es betertunk egy kis utszeli vendeglobe ahol isteni steak-et ettunk hagymakarikakkal, sultkrumplival es mindehez Speight's sort es a vegen egy fincsi tejeskavet ittunk.  Mondhatom, fenomenalis volt persze surun emlegettuk eves kozbe anyaink es nagyanyaink finom, ebben az evben kihagyni bizonyulo finomsagait.

Christchurch utan elindultunk a sziget belseje fele, hogy par ora vezetes utan kierjunk a Mt. Cook hegy es tarsai korebe. Azert megemlitenem, hogy a karacsony ejszaka az ut menten, egy kis si kozpont bejaratanal ert, ahol szakado esoben borozgattunk es sorozgettunk szinte egymagunk a termeszettel.

A kozel 3400 m magas Mt. Cook hegy latvanyat ezuttal sajnos nem elvezhettuk, mert isszonyatosan rossz ido fogadott bennunket. A Lake Tekapo es Lake Pukaki tavak hihetetlen turkiz szinet meg elvezhettuk de sajnos a 22 db 3000 m-nel magasabb hegybol egyetlen egyet sem lattunk.

Rovid uton ugy dontottuk visszaterunk a keleti partra es folytatjuk utunkat tovabb delre (a balnanezes es a rossz ido miatt elegge el voltunk keseredve...).

Az ejszakat Oamaru-ban toltottuk es a sotetseg leszalta elott elsetaltunk egy helyre ahol a nagyon ritka, kozepes meretu sarga szemu pingvinek napi "partraszallasat" akartuk meglesni. A nemzeti vadvedelmi iroda (nem tudom a pontos forditast: Department of Conversation) altal kialakitott lesen mar par masik erdeklodo is aldogalt es varta a csodat, ami sajnos igazabol elmaradt de azert a parton egeszen kozelrol megnezhettem egy eppen a feszken ulo pingvin part valamint egyetlen egy kicsi pingvin partra erkezeset es bokorba totyogasat.

Masnap Dunedin varosaba erkeztunk, ahol gyorsan lefoglaltuk a Stewart Island kompjegyeit, setaltunk a varosba valamint Imivel befizettuk magunkat, a hires Speight's sorgyar meglatogatasara. Az idegenvezeto szovegebol nem sokat ertettunk de az utolso programpont minden csalodasunkat elfeledtette. A 6 fele sort sajat magunk csapolhattuk es mindenbol pontosan annyit amennyi belenkfert. Hat ehhez kommentart nem fuznek...

Este a kozeli Otago felszigeten kerestunk vadkempingezesre alkalmas helyet es mikozben keresgeltunk eljutottunk a felsziget vegere, ahol teljesen veletlenul belecsoppentunk egy albatrosz (legnagyobb siralyfele vizi madar), egy foka es egy kek pingvin koloniaba. Az albatroszok ossze vissza repkedtek, a fokak szana-szejjel fetrengtek, alig par meterre tollunk es a kek pingvinek pedig karnyujtasnyira setaltak el tollunk.

A kek pingvinek megfigyelese eletem egyik legnagyobb elmenye volt.

(ezt majd folytatom kesobb, de most annyira uvoltenek mogottem a helyiek, hogy nem tudok koncentralni, boccs)

 Ja elfelejtettem: BOLDOG KARACSONYT ES SIKEREKBEN GAZDAG UJ EVET KIVANOK MINDEMKINEK A VILAG EGYIK LEGSZEBB HELYEROL A STEWART ISLANDROL. (KERESSETEK RA A NETEN ES NEZETTEK MEG A KEPEKET, MERT MEGERI)

2008.12.21.

5 hét kemény, megfeszített, gyümölcsöskerti munkával eltöltött hét után újból beülünk kis Lucindánkba,  hogy körbeutazzuk Új-Zéland legszebbnek tartott részét a Déli-szigetet. Ugyebár Új-Zéland két nagy szigetből és pár kisebb szigetből áll. Az Északi-szigetre (Auckland) érkeztünk, itt töltöttünk utazással 3, és munkával 5 hetet, de igazából amiért megéri idejönni és sokat dolgozni az a Déli-sziget.

A két sziget között, naponta többször járnak a kompok. A jegyet előre kell lefoglalni és ez tekintettel a karácsonyi (és nyári szüneti) őrületre, elég nehéz volt. Végül is dec. 22, hétfő este 7 órára sikerült ticketet foglalni, azaz holnap (hétfő) déli órákban elhagyjuk a hastingsi bázist és meg sem állunk a wellingtoni komp kikötőig. Az átkelés kb. 3 órát vesz igénybe egy több emeletes, mindenféle szórakozással felszerelt hajón. Gondolom ilyenek mehetnek Finnország és Svédország között is. Soha nem utaztam ilyenen, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok!

Az elmúlt napokban tervezgettem egy kicsit az utazást, kalkuláltam a költségeket (más dolgom sem volt meló után) és ha jól mennek dolgaink szeretnénk bálna és delfin nézős hajótúrán részt venni, meglátogatni Christchurch-t és Dunedin-t, kirándulni a Mt. Cook hegye közelében (rajta nem lehet mert hírhedten veszélyes hely), a szigeten hagyni a kocsit és áthajózni a legdélebben fekvő, csak gyalogosan járható kis szigetre a Stewart – Islandra (állítólag csodálatosan érintetlen), „megkirándulni” a Fjordland egyik legszebb túráját a Kepler Track-et, hajózni a Milford Sound nevű fjordban és még egy pár dolog amiről a fentiek mellett majd remélem, képekkel együtt be tudok számolni.

Az Internet elérhetőség nyilvánvalóan korlátozottabb lesz, szóval fogalmam sincs mikor és mennyit fogok tudni emailozni és blogot szerkeszteni.

Befejezésként pár kép az almáskertben eltöltött utolsó napi „karácsonyi céges” buliról és a kollégákról (akik egyébként állati kedvesek és segítőkészek voltak, élen a kigyúrt skót és maori leszármazottal rendelkező munkafelügyelőnkkel) valamit végezetül a hastingsi búcsúvacsora ahol nem csak az iszonyatosan jól sikerült paprikás csirkét fogyasztottuk el barátainkkal, hanem a helyi nevezetes édességet is, a Pavlovát (tetején eperrel és habbal), sőt  mindennek  lezárásaként megejtettük a „Secret Santát” vagyis a karácsonyi ajándékozást. A pici „mű” karácsonyfánk alá megpróbáltuk bepaszírozni az ajándékokat, végül én voltam az ajándékosztogató. Engem Gábor húzott és a 10$ értékhatárba egy komplett „orchard” szettet kaptam, ami egy számológépet, kis füzetet és az eredményes munka fizetségeként csoki tallérokat tartalmazott. Én a német lányt, Anne-t húztam és kapott tőlem egy kis kerti törpét vagyis egy kis kerti kiwi madarat. 9.99$-ba került!!!! Imi műanyag játékgitárt kapott Andy-től, Gábor Anne-tól egy pár, új munkakesztyűt (hátha még jól jöhet). Nagyon jól szórakoztunk, íme a képek (utolsó pillanatban töltöttem fel a képeket, úgyhogy nincsenek felszövegezve, de remélem mindenki kiigazodik rajtuk..:))

(ja, sikerült átrakatni az eredeti időpontról a repjegyet és most úgy áll a helyzet, hogy én február 15-én, a fiúk március 15-én indulnak haza Budapestre).

2008.12.14.

Már négy hetet ledolgoztunk Hastings különböző gyümölcsöseiben, néhány nap szilva szedés után múlt hét hétfőn újra visszatértünk az alma termésritkitáshoz (apple thinning). Újra teljesítmény bérben dolgozunk, úgyhogy kapkodni kell kezeinket ha keresni is akarunk valamit. A délutánok ugyanúgy telnek: zuhanyozás, bolt, főzés, evés és relax a hostelban. Körülöttünk a backpackerek jönnek-mennek, most már lassan mi vagyunk itt a legrégebb óta. Barátaink szintén maradtak és úgy tűnik mi leszünk az elsők, akik karácsony után lelépünk innen.

Terveink szerint dec. 23-ig dolgozunk, 24-én este az óceán parton egyk is barbeque party keretében karácsonyozgatunk (7-en még karácsonyi névhúzást is csináltunk, az ajándék vásárlási keret 10$), majd 25-én a déli órákban elhagyjuk a hastingsi bázist. A déli szigeti körutazást a térkép és a Lonely Planet utikönyv szerint el kezdtem tervezgetni.

Ma azaz 14-én vasárnap kitúráztunk a közeli Cape Kidnappers nevezetű helyre, ami tulajdonképpen egy sziklanyúlvány és a Hawkes - öbölt zárja le déli oldalról. A cape vagyis fok híres a Szula (madár) kolóniájáról, ami általában eldugott, emberi zavarástól mentes területen szokott létrejönni, azonban itt megmagyarázhatatlan okok miatt teljes harmóniában, zavartalanul működik egy több száz néha akár ezer egyedet számláló közösség.

A túra egy közeli faluból indul és végig a sziklák "árnyékában "a homokos, köves talajon vezet közvetlenül az óceán mellett. Aki a túrára indul, naprakész infórmációval kell, hogy rendelkezzen a vízállásról vagyis az apály, dagály időpontjáról, hiszen ha túl későn (vagy korán) indul, bizony bokáig vagy térdig érő vízben kell, hogy visszagyalogoljon (szerencsétlenebb esetben a sziklán reked). A túrát 3 órával a dagály után tanácsos elkezdeni és másfél órával az apály után muszáj visszaindulni. Nos miután az interneten tájékozódtunk a mai napi helyzetről, nekivágtunk az útnak ami oda - vissza kb. 4 - 4 és fél órát vett igénybe és fantasztikus volt. A madarakat közvetlen közelről lehetett megnézni, mert egyáltalán nem érdekelte őket, hogy túrázók nézegetik őket. A szulák novemberben rakják a fészküket és december közepén kelnek ki a kismadarak. Nos mi pont abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy sok nagy madár alatt egy - egy kis pelyhes fiókát is láthattunk. Ezek a madarak 25 éves átlagéletkorral rendelkeznek és a tudósok által megmagyarázhatatlan okok miatt februárban átrepülnek a Tasmán-tengeren Ausztráliába. Sok fióka nem is repül elötte és sajnos a több hetes út alatt kb. 70% elpusztul. Ausztráliából két-három év után térnek vissza és kb. 4 éves korukban választanak életreszólóan párt maguknak és rakják le fészkeiket. A nagy veszteséget a hosszú élettartalommal és sok ideig tartó termékenységgel kárpótolják.

Visszafele igen kellett kapkodni a lábunkat, mert a víz kegyetlenül emelkedett de szerencsére száraz lábbal megúsztuk a sétát (Imi bepánikolt és visszafutott...:)))

Most éppen új hobbymnak a főzésnek hódolok, paprikás csirkét készítek.

Néhány kép a vízuális élményt kedvelőknek                                                                        

2008.12.04.

Elöször is  szeretném nagyon megköszönni mindenkinek, aki nem felejtett még el és küldött nekem szép névnapi jókivánságokat! Nagyon-nagyon jól esett, némileg felerősödött bennem a honvágy... Dalos és Finya kérése volt, hogy "kevesebb szöveg és több kép legyen", nos ezt most teljesítem is, azzal a kivétellel, hogy kedves Finya fürdősuhás képeket ezúttal nem küldök (asszem a későbbiekben sem valószínű). Azért remélem ennek ellenére élvezni fogjátok.

Nemzetközi barátaink, miután meghallották, hogy nálunk létezik olyan, hogy névnap és én éppen pont most ünneplem, teljes mértékben "ráizgultak" a dologra és hatalmas névnapi meglepetést szerveztek nekem. Itt küldöm a képeket a Happy NameDay-ről illetve pár kép az utolsó almafákról amit megthinningeltünk.

Csók mindenkinek és remélem jók voltatok az elmúlt évben és a Télapó hozott nektek szép ajándékokat, mert közlöm veletek Télapó bácsi nálunk kis járt ám a Traveller Lodgeban...!!!

Ezennel jelentem az Orphet Orchard összes almafája "megthinningelve" általunk!!!

Balról: Cosin, Bonnie, Leyla, Andy, Gábor, Én és Imi

Én és az utolsó almafa!

Lent: Imi és Én, teljes menetfelszerelésben az apple thinninghez és az allergia ellen!

December 4: azaz a névnapom és a díszes vendég sereg

Cosin, Oded, Én, Andy, Gábor, Jaakkov, Anne és Imi

A szilvás névnapi sütemény (Andyvel és Gáborral)

Lent: Én és "lance csicsu" vagyis a kék lufi

A végős meglepetés: az ágyam, Én, lance csicsu és a lufik: Gábor lufi, Cosin lufi, Andy lufi, Leyla lufi, Imi lufi, Anne lufi, Jaakkov lufi és végül de nem utolsó sorban a narancssárga a Bori lufi!

2008.11.17-12.03

Több mint két hete, amióta itt vagyunk Hastingsben (még mindig az északi szigeten és annak is a keleti partján, a Hawkes Bay-ben) írom a blog bejegyzést, és minden egyes nap, többször elhatároztam, hogy befejezem és felrakom a netre, de amint látjátok ennek csak most jött el az ideje…
Tudjátok a sok munka meg a kötelességek elvégzése… Hát igen, azok nagyon sok energiát és időt felemésztenek itt Új-Zélandon… Rendkívül stresszes…:)

Alapvetően a munkavégzésről szól az elmúlt két és fél hetünk, úgyhogy elkezdem teljesen az elejéről, hogy hogyan jutottunk el idáig ahol most vagyunk.

Ez a vidék az északi sziget legnagyobb mezőgazdasági központja, itt a legnagyobb a napsütéses órák száma, tehát szőlészetekben és gyümölcsösökben ilyen tájt hemzseg a munkalehetőség. A helyiek egyrészt kevesen vannak, másrészt ilyen jellegű „aljamunkát” nem végeznek, maximum a maorik (őslakosság) vagy a diákok. De ez utóbbiak közül is csak azok akik tényleg nem tudják mit akarnak magukkal kezdeni. Nos, a hiányt a külföldi, hátizsákos turistákkal vagy ahogy itt nevezik a backpacker-ekkel töltik be.

A világ 15-20 országának van megállapodása Új-Zélanddal és állampolgárainak lehetősége, hogy életük folyamán egyszer folyamodjanak a Working Holiday Vízum-ért. Ez az engedély, egy évig érvényes és bármilyen jellegű munka vállalására jogosít. Nos nekünk természetesen ilyen nincs, mi maximum az úgynevezett TRSE vízumért folyamodhatunk, amit egyszer egy életben, 4 hónapra adnak meg (200 Új-Zélandi dollárért gyakorlatilag biztosan megadják, kb. 4-5 nap az átfutási idő és csak itt lehet elintézni!) és csak mezőgazdasági munkát végezhetünk vele (amúgy a helyzet elég gyorsan változik itt, ezért lehet, hogy hamarosan mi is eljutunk a Working Holiday Vizum-ig vagy esetleg valamilyen más megoldáshoz de ez az aktuálpolitika hatásköre, nem mennék bele).

A hely e tekintetben (is) egyedülálló a világon, ezért elég népszerű elsősorban az európai (és azon belül is a német, francia, angol) fiatalok körében, mert sok a munkalehetőség, könnyű munkát vállalni és nem keres vele rosszul az ember (az emberi munkaerőt nagyon megfizetik itt) az itteni árakhoz képest. És a legfontosabb szempont, hogy teljes mértékben rugalmas, tehát bármikor felállhatsz,és továbbmehetsz ha nem tetszik vagy éppen elég pénz gyűjtöttél össze további utadhoz.

Nos, számunkra is ez a lehetőség tetszett meg és talán az egyetlen lehetőség, hogy finanszírozni tudjuk itt létünket.

Mint említettem a TRSE munkavízumot otthonról nem lehet elintézni, ezért mi a PinkNZ nevezetű irodahálózat helyi kirendeltségén csináltattuk meg (200$ a díj és 60$ került az ügyintézés). Az adószám megszerzése egy külön procedúra, az további 10$-ba került. Különlegese papírok nem kellenek, tehát mindehhez elég volt az útlevelünk, egy formanyomtatvány, 2 fénykép és a fent említett pénzösszeg. Az adószámhoz viszont szükségünk volt egy állásajánlatra is. Ezt a PinkZ irodában kapott listáról felhívott egyik gyümölcsfarm (vagyis orchard) tulajdonosától kaptuk meg, aki kb. a második ember volt akit felcsörögtünk kérésünkkel. A kiwi ember és felesége nagyon szimpatikusnak bizonyultak, természetesen szó nélkül adtak igazolást, hogy alkalmaznak minket és természetesen alkalmaztak is.

Ebben az időszakban amikor mi kerestünk munkát az almafák termésritkítása zajlik, ezért mi is ezt csináljuk (van eper, áfonya szedés is de azt nem vállaltuk be). A lényege, hogy a gyümölcsösben egy sorban (kb. 30-50 db) lévő fákon kell végig haladnunk létránkkal (egy oldalon egy ember, vagyis két ember jut egy fára) és leszedni  a kis, éretlen almákat annaak alapján ahogy a „műszakvezetőnk”  mondja: általában kettesével vagy egyesével kell hagynunk őket. A munka nem egyszerű, hiszen talpon kell lenni folyamatosan, az ember keze állandóan jár és még ehhez a létrát is kell cipelni és föl alá mászkálni rajta. Viszont ami nagyon jó, hogy nincs stressz, jó levegőn van az ember, kint a természetben és békén hagyják (sőt itt még árnyék is van, ami nem elhanyagolható szempont összehasonlítva az eper szedéssel!). Sokszor beszélni sincs kedve az embernek csak egy maga van a levelek és az almák között. Majdnem minden fán van egy kis madárfészek, ami mindig nagy izgalmat okoz: hol üres, hol egy-két pöttyös tojás van benne, sőt az elmúlt két napban már éhes tátogó szájakat is láttunk. Ebédszünetben összegyűlünk egy fa árnyékában és mindenki elfogyasztja az otthonról hozott harapni valót, beszélgetünk, fekszünk a fűben stb. Ebben az almáskertben kb. 20-an dolgoztunk együtt, rajtunk kívül németek, angolok, egy maláj lány, egy francia fiú, egy kanadai házaspár (akik történetesen nászúton vannak..), kivik és néhány  maori. Nem mindig kerültünk össze mi magyarok egy párba egy fasorhoz, ezért ez rendkívül jó alkalomnak bizonyult, arra hogy „vegyüljünk„ a többi nemzet fiaival beszélgessünk, információt cseréljünk vagyis elüssük a kissé unalmasnak bizonyuló munkaidőt.

Sokszor nagyon monoton és unalmas a munka, de aztán hamar eltel egy nap és 5 órakor már legkésőbb otthon vagyunk tehát este 9-ig amíg világos van, lehet menni az óceánpartra, vagy sportolni, vagy csak maradni otthon és vegyülni a többi turistával, főzni, sörözni, olvasni, internetezni stb.

Immáron 2, 5hete éljük így az életünket és habár egész életemben nem csinálnám, egy ideig biztosan nagyon élvezetes. Valószínűleg otthon soha nem végeztem volna ilyen jellegű munkát!

A hotelban kb. 30-40 hasonló fiatal van mint mi, kevesebb - rövidebb ideig állomásozik itt mindenki és ennek van egy igen különös bája. Együtt dolgozol, eszel, alszol, mulatsz emberekkel, megszokod őket, összebarátkozol velük és aztán egyik napról a másikra mindenki tovább áll és mindenki csak egy hátrahagyott email cím és szép emlék marad. Nagyon különleges érzés, higgyétek el!

A sors minket egy angol párral (Lejla és Andy), egy finn fiúval (Jaakov), egy francia sráccal (Vincent) hozott össze egy szobába és azonos munkahelyre egy maláj lánnyal ( Co Sin). Ők lettek a barátaink és a munka időt, minden szabad időnket és kapacitásunkat velük töltjük. Nagyon kedves, érdekes emberek, hamar jó társaság, barátság alakult ki közöttünk.
Az elmúlt pár napban csatlakozott hozzánk egy israeli fiú (aki a német barátnőjét hagyta ott és el a déli szigeten) és egy német lány, akivel együtt dolgozunk az almáskertben (és akit a francia barátja hagyott ott és el azért, hogy egy másik német sráccal utazgathasson tovább.., hogy legyen egy kis pletyka is)

Délutánokat a lodge (vagyis hostel) kertjében töltjük, beszélgetéssel, játékkal, főzéssel és természetesen internetezéssel (és sörözéssel) ütjük el az időt, azért a munka után már nem sok mindenre van energiánk. Hétvégén (szombaton is dolgozunk) általában vagy a 25 km-re lévő Ocean Beach-ra vagy a kicsit távolabb lévő, számomra kedvesebb Waimarama Beachre megyünk ki fürdeni, body boardozni. 8 személyes kis kocsinkba mindenki belefér, úgyhogy a hangulat teljes mértékben osztálykirándulásra emlékeztető.

Útközben van egy szuper eper farm, ahol „szedd magad” szerűen folynak a dolgok, annyit eszel amennyi beléd fér és amúgy 4$-ért viheted haza kilóját. Hát, nekünk ez lett az egyik kedvenc, felejthetetlen helyünk, amit én csak egyszerűen mennyországnak hívok. Itt mélyhűtött gyümölcsből és tejszínből fagyit is készítenek, ami elképesztően finom.

Mikor írom ezeket a sorokat, már egy nap munkanélküliség után, egy új munkahelyen dolgozunk kis, összetartó csapatunkkal és jelenlegi munkakörünkben ringlót és kopasz barackot szedünk. De erről majd egy következő beszámolóban!

Amíg össze nem szedem magam és be nem fejezem az elmúlt két hét történetenék leírását, pár képet küldök erről az időszakról. Hastingsben vagyunk, dolgozunk, barátkozunk, eszünk, iszunk, alszunk stb. Íme, így képviseljük az országot, mi "hungarians" kiwi földön:

Munkahelyen, munkaidőben! Ezúttal a létra tetején!

Még mindig a munkahelyen! És még mindig munkaidőben.

Grillezünk a backpacker lodge-ban (vagyis a szállásunkon): Vincent, Gábor, Imi, Jakkoov, Én, Co Sin és Andy

Még aznap este, a helyi discoexpresszben, élettársainkkal.

Ocean Beach, a "mi" óceánpartunk. Ide járunk hétvégenként, de csak kizárólag délután 4 óra után!

(sör, labda, napsütés, hullámok és body board)

Én és a body boardolás (bár sok nem látszik), rendkívül tehetséges vagyok!

All you can eat és szedd magad! Eper kiadásban és nem is akármilyenben: hatalmas, mézédes, piros és legalább tízezer van belőle!

A valódi gyümölcsből és a fagyasztott tejszínből összedobott "valódi" fagyiról nem is beszélve... Jártunkban, keltünkben valahogy mindig ide jutunk!

Innen üzenem, hogy a "Kis Virág" és a "ZNagy" cukrászda pakolhat...

Sziasztok!

Hogy legyen egy kis vizuális élményetek is, pár képet (kb. ezret csináltunk, de szerintem ez is kevés) lekicsinyitettem a vulkántúráról. Csodálatos a hely, ilyenhez fogható szerintem nem sok van a világon, hiszen gyakorlatilag aktív vulkánikus területen halad végig (ahogy ezt a beszámolóban is leírtam). Ha jól emlékszem, pár évvel ezelött is volt kitörés, a kénes gázok pedig folyamatosan törnek elő, úgyhogy a táj képe gyakoratilag bármikor megváltozhat, ha jön egy újabb kitörés. Úton - útfélen táblák hívják fel a figyelmet, hogy mit kell tenni kitörés esetén és mire kell figyelni túrázás közben: pl.hogy a déli kráter szélére nem érdemes kiállni, mert a kénes gáz elbódíthat, a peremről a szél bármikor lesodorhat stb. És a legszebb színt is azt hiszem itt láttam életemben az Emerald Lakes nevű tó vízének színében...

Jó szórakozást!

Tongariro Nemzeti Park, indulunk a 20 km túrára. Bal oldalon a Mt.Tongariro (1967m), jobb oldalon (a ködben) Mt. Ngauruhoe (2287m), vagyis a Mordor hegye az Mt. Doom. 

Mt. Doom vagyis a Mt. Naguruhoe

A szépen és kényelmesen járható út a megkövesedett lávaköveken és a patak mentén.  

A túra legmagasabb pontjáról megláttuk az Emerald Lakes hihetetlen türkiz színét. Nagyon kontrasztos volt a barna, vörös, fekete színekkel. Nem látszik, de tele van emberrel a hely (főleg a tavak partja)

Én és az Emerald Lakes (isszonyatosan meleg volt és tűzött a nap).

Itt már ereszkedünk le a hegy túloldalán. Kb. 1300 méter környékén járunk egy aprócsak hófolton áthaladva (itt már látszik, hogy nem egyedül vagyunk!)

Nov. 8-15.
Laciéktól végül is hétfőn reggel indultunk el, akkor is hatalmas vendégszeretetük és az általunk könnyen megszokott „jólét” miatt nehézkesen. A hétvégét Cambridge és a Kaipiro-tó környékén töltöttük. Szombaton a fiúk elmentek kajakozni (és állítólag valami kis csodálatos mellékágban még vízesést is láttak), mi addig Verával a kajakölcsönzőként is működő tóparti kávézóban ücsörögtünk. A kávézónak állítólag 1 millió dollárt érő kilátása van  és törzsvendégeinek számítanak a környéken lakó világ és olimpiai bajnok evezősök is. És való igaz, pl. Duncan Grant kétszeres világbajnok könnyűsúlyú egypárevezős bajnok is a kávézónak dolgozik, és ő volt az pl. aki a fiúk hajóit felhozta a partról!

A hely magával ragadó volt, ha egyszer lesz sok pénzem akkor biztosan valami ilyesmibe fogok gondolkodni (merthogy még kajakversenyeket is szerveznek!). Délután Veráék szerveztek egy kis bográcsozást és meghívták néhány magyar barátjukat is (természetesen azokat akik Új-Zélandon laknak és a környéken élnek..). Nagyon jól éreztem magam és még a kaja is írtó szuper volt. (Töki-pompos és gulyás!!!!). Társasjátékoztunk, beszélgettünk, igazi könnyed szombat délutáni elfoglaltság volt. Vasárnap kb. délig aludtunk (ez is jellemzi milyen jó sorunk volt Kertészéknél)  majd bementünk Hamiltonba és egy használt cikk kereskedésben végre valahára közelebb kerültünk nagy álmunkhoz: vettünk egy BODY BOARDOT! Ez tulajdonképpen olyan mint a szörfdeszka, csak rövidebb, egyszerűbb és ez által olcsóbb is. A lényege azonban ugyanaz mint a szörfdeszkának, csak erre nem lehet felállni, hasalni kell rajta. Nekünk ez is több mint amit valaha is mertünk volna álmodni. A vásárlás után néhány órát sétáltunk a városi kertben a híres neves Hamilton Gardenben, ahol jutott hely a japán, az indiai, a maori kert bemutatása mellett a reneszánsz olasz és a modern amerikainak is. Nagyon szép volt, különösen, hogy majdnem minden virágba van borulva, hiszen tavasz van.

Ahogy írtam, hétfőn elindultunk, természetesen addig szarakodtunk, míg ismételten lekéstük a Rotoruában mindennap 10.15-kor kitörő gejzírt. Helyette inkább vettünk egy neoprén ruhát, és ezzel most már tényleg minden akadály elhárult „szörfözésünk” elől. Ja már csak egy erre alkalmas partszakasz kell, amire majd meglátjátok nem is kellett olyan sokat várni.

Uticélunk Hawke Bay és Hastings vagy Napier városa volt. Elsődlegesen a munkahelykeresés miatt jöttünk ide, hiszen ez Új-Zéland egyik mezőgazdasági központja, a szőlő, alma, eper és egyéb növénytermesztés mekkája. Pénzünk elég gyors ütemben fogyatkozik, ezért még mielőtt átmennénk a déli szigetre 3 hetet dolgoznánk vagy kb. 1000 $ (120 000 HUF) szeretnénk összeszedni. Erre elvileg simán van lehetőség, csak mint mindenhez, ehhez is némi kitartás és szerencse szükséges.

5 óra után érkeztünk Napierbe és óriási csalódás volt elsőre ez a hely. Az Art Deco stílusban épült, tipikus tengerparti (vagyis óceán parti városka) ebben a napszakban gyakorlatilag totálisan üres volt. Mintha kiirtotta volna valamilyen vírus a város lakosságát és csak a házak maradtak volna épségben. Tettünk néhány kört aztán kerestünk egy alkalmas alvó helyet. Ezt Hastings mellett (20 km Napiertől) a 399 m magas Te Mata hegy, egyik legfelső parkolójában találtuk meg, ahonnan csodálatos panoráma nyílt az öbölre és mindkét városkára. A kocsiban alvás nagymestereiként, teljes konfortban hajtottuk álomra a fejünket és elalvás előtt még Gábor laptopján egy filmet is megnéztünk.

Reggel a Te Mata hegy megmászásával indítottunk, úgy néz ki ma nagyon szép idő lesz. Már reggel 9 óra  tájékán tikkasztó hőség volt, a déli félteke ezen részének első igazi, nyári napja. Rögtön előkerültek a 30+ faktoros krémek, fehér kalapok, napszemüvegek. Az ózonlyuk miatt itt nagyon veszélyes a nap és ezt gyakorlatilag látja és érzi is az ember. Sokkal élesebben éget és világosabban süt. Úton - útfélen táblák hívják fel a figyelmet a nap veszélyességére és az óvintézkedések meghozatalára. És ezt érdemes komolyan venni!

A hét további napjai (kedd, szerda, csütörtök) a munkakereséssel zajlott, de ne aggódjatok olyan túlzásba nem vittük a dolgokat, a három napot tekintve összesen 3 órát foglalkoztunk a dologgal és van vízumunk, adószámunk és ami a legfontosabb MUNKÁNK (erről majd írok agy külön bejegyzést).

Miután a munkát hétfőn (nov. 17) kezdtük, ezért kihasználva a még rendelkezésünkre álló 2-3 napot, beültünk a buszunkba és irányba vettük az északi sziget középső részét, az ország legrégebbi és legelső nemzeti parkját a Tongariró Nemzeti Parkot.

A vulkanikus északi sziget, egyik legszebb, az ország egyik jelképének számító nemzeti park 3 vulkanikus hegyén átvezető, egynapos túrát csináltuk meg szombaton. A 19, 7 km túra, 1100 méterről indul, legmagasabb pontja 1900 méter majd 700 méteren ér véget. A legenda szerint a Gyűrűk Ura film rendezője az egyik hegyről mintázta Mordor hegyét és látva a hegyet, nem tévedett nagyot. Havas hegycsúcsok, még aktív, gőzölgő kráterek, megkövesedett láva, túlélő aljnövényzet, kristálytiszta hegyi patak mellett vezetett utunk. Az ösvények kiépítettek, de ez egyáltalán nem okozott gondot, hiszen ha ez nem lenne nagyon nehezen lehetne közlekedni a talajon. A túra első szakasza (1100 méterről 1900 méterig) pár kilométer alatt zajlott le és elég keménynek bizonyult. Ezek után egy teljesen lapos kráteren vitt utunk, majd a legmagasabb pontról leereszkedve a hegy másik oldalára megpillantottunk 3 türkiz színű kis tavacskát és egy csodálatos kék nagyobb tavat. Miután a vulkánok még aktívnak számítanak mindent beborít a rohadt tojásra emlékeztető kén szag. A túraútvonal bizonyos szakaszán még havas volt a talaj, úgyhogy bokáig jártunk az olvadt lében. Elképesztő élmény volt. Nagyon szép túra volt és nem is annyira fárasztó mint gondoltuk. Egyetlen egy szépség foltja volt a túrának: miután szombat volt, szép idő, szezon ezért kb. ezren voltak még rajtunk kívül a hegyen. Gyakorlatilag a túra végén az erdőben tumultus alakult ki, sorba álltunk az ösvényen és volt, hogy egy lépést sem haladtunk másodpercekig. A túra végén egy kis faházon keresztül kellett sétálni (ez amúgy minden nagyobb túra útvonalra jellemző, itt lehet fotózkodni), ahol a már előttem megérkezett tömeg mindenkit aki beérkezett megtapsolt!

Kissé fáradtan de egybe levezetve, meg sem álltunk  fő táborhelyünkig, a Hastings közeli jó öreg Ocean Beach-ig, ahol immáron 7. éjszakát töltöttük (fürdés nélkül!!!) a kocsiban.

 

Kepeket eddig nem nagyon tudtam beilleszteni, de itt Lacieknal mindenre van lehetoseg. Ezer kepet csinaltunk mar eddig, nehanyat most elkuldok nektek. Persze csak apro izelito a dolgokbol es foleg engem abrazolnak, nem mellesleg szep helyeken. Majd kuldok csak szep helyeket is, amiket nem ezuttal nem fogok eltakarni (de ilyet a netrol is tudtok letolteni..) Es olvassatok az elmult napok beszamoloit! Kikerdezem! Teszt lesz ha hazamegyek!

Az ezer éves kaori fa

Caper Reingán túrázás közben

 Távolban Cape Reinga, onnan indultunk és még egyszer ennyi volt elöttünk. Nézzük a nagy semmit és a Tasmán-tengert.

Így alszunk mi

A Doubtless Bay, innen nem messze süllyedt el a Rainbow Warrior.  Csendes-óceán.

Műfaj váltás. Tengeri kajakozás Bay of Islandon.

Whangerei Heads. Legyőztük a 415 métert, jár a csúcscsoki.

Hokianga - öböl. No comment!

Ma két bejegyzést tettem fel egy nap úgyhogy ne felejtsetek el megnézni lejebb az előző napi kalandjainkat!!!

2008.11.06-07.

Laciék elkényeztetve bennünket, vasárnapig marasztaltak ezért úgy terveztük, hogy tőlük bejárjuk a közel eső helyeket, úgy mint a Csendes-óceán felé eső ÉK partot és az ország középső részérén elhelyezkedő, vulkanikus vidéket, a Rotorua - tó és környékét.

Az idő kezd kedvezőbb lenni de még mindig inkább az eső és a hideg dominál. Most már jöhetne az a bizonyos tavasz (vagy akár a nyár is)!

Csütörtökön (11.06.) kényelmesen keltünk, szakadt az eső ezért kb. dél körül indultunk neki ÉK-nek. Kb. 80 km. Tauranga és az óceán partján elhelyezkedő, különleges hegy Mt. Manganui. Út közben Matamata helyiség közelében jelölte a térkép a Lord of the Ring vagyis a Gyűrűk Ura filmes változatának egyik helyszínét, a megyét vagyis a hobbit várost. Meg is találtuk de bemenni nem volt érdemes, mert egyrészt állati drága volt másrészt nem sok maradt az eredeti kulisszákból. Mindenestre a környéket teljes mértékben beazonosítottuk. Hát olyan mint a filmben. Ennyi…

Mt. Manganui ennél egy kicsivel nagyobb élményt nyújtott számunkra, bár arra nem jöttünk rá, hogy miért Mt. vagy Mount vagyis hegy a megnevezése az éppen csak dombocskát (na jó egy tisztességes dombocska) meghaladó terepalakulatnak. A hegyre kb. fél óra alatt lehet feljutni, a környékbelieknek úgy tűnik tradicionális edzés célpont: mindenki fut, kocog, mászik a hegyre. Fentről impozáns látvány az egész öböl. Szabályos félkörben amíg a szem ellát óceán és fehér homokos tengerpart. És ami a legfontosabb: végre kisütött a nap! Ültünk a hegyen és perceken keresztül csak bámultunk a semmibe, elképesztő végtelen érzést adott. Semmi csak az óceán. Több ezer kilométerre ott van Hawaii, menetközben néhány sziget… Felfoghatatlan távolságok.

Este Vera világbajnok omlettje oltotta éhségünket.

Másnap Rotoruába mentünk, tervezve, hogy megnézzük a naponta többször feltörő gejzíreket, fürdünk a szabadtéri kénes melegvízű fürdőkben, el kirándulunk egy kráter tóhoz és Imi élvezkedik egyet egy híresen hírhedt vízesés látványán. Nos ebből az lett, hogy megnéztünk egy túraboltot, ettünk egy borzalmasan szar fish and chips-t és na jó kirándultunk egy eldugott kráter tó partján egy két órát. A környéken amúgy kb. 5-7 kisebb-nagyobb tó van, mindegyik egymástól elválasztva sűrű erdőségekkel borított hegyekkel. A tavaknak gyönyörű kék színe van és fehér aprókavicsos partja, amiről itt sem hiányozhat a zöld fű és a pálmafa! Hazafele elnéztünk egy vadvízi kajak szlalom pályára is. Szabi és Zita: rengeteget gondoltam rátok! Hát jó ami jó de én ezt nem csinálnám!

Este a szerintem kicsit túl olajos milánói makarónimon lakott jól a banda… Nekem tényleg nem annyira ízlett!

2008.11.02-05.

4 nap eltelt utolsó írásom óta, nézegettem és csalódottan tapasztalom, hogy kevesen olvasgatják a blogot. Gondolom hosszú és uncsi és nehezen követhető.. Hát igen. Nehéz leírni a látványt és az érzést amit ezek a helyek kiváltanak belőlem. Mindegy, írom tovább, nekem örök emlék lesz. Tök jó volt olvasni a családom levelében, hogy Mama a beszámolóm alapján Google Earth-on végigkövette utunkat. Majd fényképekkel biztosan izgalmasabb lesz ha valakit érdekel. Bezzeg az Imi írását, azt csomóan olvassák és még írnak bejegyzést is… Bööööööööö. Hát ez van..

Ezúton is köszönöm Ali Annának és Zitának, hogy „tartják a frontot”. legalább tudom, hogy a helyzet „ a balkánon” változatlan, hogy egyenlőre túléltük a hatalmas világválságot és hogy értesítenek róla: országunk és kormányunk még mindig a helyzet magaslatán áll.

Nos utunkat nov. 2-án (vasárnap) az északi sziget észak keleti felén, a Csendes-óceán partján a Bay of Islandon folytattuk dél irányában. Nekem ez volt a másik nagy vágyam (talán még jobban mint Cape Reinga) látni ezt a helyet, fürdeni az öblökben, a kék vízben, a zöld szigetek fehér homokos tengerpartján. Nos ez a látvány is fogadott (bár az útikönyvek mind felülről fotózott képeket közölnek, ami még fokozza a hatást!) és valóban ámulatba ejtő volt, azonban a hely adta lehetőségeket igazán nem tudtuk kiélvezni, mert az idő sajnos nem nagyon áll mellettünk: Hol szakad az eső, hol sütöget a nap és állandóan fúj a szél. Ja, meg minden rohadt drága! Pedig a programokkal mindenhol bombáznak. Itt mindent lehet. Kajakozni, vitorlázni, ejtőernyőből ugrálni, lovagolni, szörfözni, sziklát mászni, pecázni stb. Csak pénz kell hozzá! Na de hol nem?

Paihiában, a körzet „fővárosában” egy éjszakára befizettük magunkat egy hiper-szuper tengerparti hotelba (mert már 3 napja kocsiban aludtunk) és kipakolás után rögtön lerohantunk a partra kajakot bérelni. Én és Gábor az úgynevezett „sit-on” kayakot próbáltuk ki, Imi - aki profi kajakos - a „sit-in” hajót részesítette előnyben. 1 órát kavarogtunk a hullámzó vízen, a szigetek között, sőt Imi még az eszkimó fordulót is bevállalta… Hát a víz sajnos nem túl meleg, de azért baromi jó volt. Annyira sajnálom, hogy az idő még nem olyan, hogy fürödhessünk. Olyan sok csodálatos part mellett megyünk el. Mindenhol csalogat a víz, a part. Ide azért majd később, melegebb időben igyekszünk visszajönni.

Este a hotelban történt becsekkoláskor kapott egyet fizet kettőt kap ital kupont váltottuk be a helyi lokálban, ahol Imi-t még sörivóversenyre is meginvitálták (és alulmaradt), majd a szomszéd helyen hallgattuk a fergeteges bulit adó élőzenekar koncertjét. Ja és a mindennél fontosabb: meleg vízzel zuhanyoztunk és ágyban aludtunk!!!

Másnap tovább kacskaringóztunk az óceánparti dombok között dél irányába. Paihiával szemben van egy Russel nevű kis falucska, ahova komppal mentünk át. Apró kis falucska egy öböl partján, romantikus hangulattal. 19 századi kis angol falura emlékeztető házakkal (tornácos, faházak, apró kerítéssel, zöld fűvel és virágzó bokrokkal ) és egy állati hangulatos tengerparti sétánnyal. Nagyon különleges hangulata volt, mondhatni felüdülés volt az amúgy teljesen egy sablonra épített települések után.

Estére leérkeztünk a Whangerei félsziget csücskére és sikerült ismét egy olyan helyre leparkolnunk a kocsinkat, amire megint csak azt tudtuk mondani, hogy „ez eddig a legszebb tengerpart”. Nos, ez volt az Ocean Beach. Itt már végre láthattunk szörfösöket is (kizárólag neoprén ruhában) és csorgattuk a nyálunkat a látványra. Fehér homok, dűnék, zöld fu, sziklák, hatalmas trópusi erdő és fenyves. Ez amúgy jellemző Új-Zélandra: ha az ember csak a partot nézi (elvonatkoztat, hogy hol is van) akkor olyan mintha az Alpok egyik legelője szélén állna. Ha azonban a másik irányba néz, akkor ott a fehér homok és a tengerpart. Elméletileg két teljesen különböző dolog, és ez itt egyben van, egymás mellett! Egyszerűen megszokhatatlan látvány!

BÁN ÁGI: NAGYON SOK BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNOK!!!! SOK PUSZI INNEN A VILÁG MÁSIK FELÉRŐL!!!

November 4-én kedden, az Ocean Beachtől pár kilométerre, a Whangerei-öböl partján emelkedő kb. 400 m magas hegyre kapaszkodtunk fel alig 40 perc alatt a tenger szintjéről. Jó kis izzasztó túra volt (a jó kis párás őserdőben) de megérte a látvány. Szinte függőleges sziklafal peremén álltunk és élveztük a magunk alatt lévő több száz méteres mélységet és a látványt. Lefele természetesen a „danger” feliratú útvonalon jöttünk le… De nem is volt olyan veszélyes!!!

Napközben Whangerei-n és Aucklandon keresztül, levezetve kb. 200 - 250 km-t, az északi sziget középős részére vagyis a központi platóra érkeztünk. Raglanban, a Tasmán - tenger (vagyis a sziget nyugati partján) kerestünk már sötétben és a szakadó esőben parkoló helyet. Nos, nem találtunk. Itt nem lehet csak úgy szabadon megállni és a kocsiban tölteni az éjszakát. Mi azért bepróbálkoztunk egy félreeső helyen, de mondanom sem kell, reggel a réndzsör ébresztett, kissé agresszív ablak dörömbölésével. Raglanba azért jöttünk, mert a világ egyik legmenőbb (állítólag top 10-ben benne van!) szörfös, kite-szörfös helyének van titulálva és hátha látjuk a nagyokat, vagyis a frankót, hogy hogyan is kell ezt csinálni! Nos szakadt az eső, tombolt a szélvihar, úgyhogy egy árva lélekkel nem találkoztunk, viszont az konstatáltuk, hogy hullámok, nos azok vannak! Hosszú, kietlen tengerpart és fehér, tarajos hullámok!

Az idő miatt továbbálltunk, elmentünk egy közeli, 55 méteres vízesést megnézni. Itt minden látnivaló (talán már említettem) ki van előre táblázva, mindent szépen kialakított sétaútvonalon (walkway) vagy túraútvonalon (TRACK) lehet megközelíteni. Ez gázul hangozhat elsőre, mert olyan mintha mindennek a természetes voltától megfosztanánk a turistát, de ez nem igaz! Egyáltalán nem zavaró a dolog. Sőt! Kényelmesebbé teszi mindenki számára a kirándulást. Nem beszélve arról, hogy itt azért kemény esőerdők vannak és ott aztán nem nagyon lehet csak úgy utat vágni magunknak a rengetegben!

Délután befizettük magunkat a Hamilton-i uszodába és sétáltunk egyet a városban. Láttam a helyi evezősklubot!

Az estét Kertész Laciéknál, Cambridge-be töltöttük, akik egy leírhatatlanul finom Lasagna-val és sok-sok finom, új-zélandi (már 2008 - as, de itt még csak tavasz van!) fehér borral vártak minket. Hát ezúton is nagyon szeretnénk nekik megköszönni vendégszeretetüket és kedvességüket. Csodálatos kis házukban nagyon otthonosan éreztük magunkat és külön köszönjük, hogy ilyen lelkesedéssel láttak vendégül minket. Remélem nem nagyon zavartunk benneteket! (egészen vasárnapig maradtunk!) Köszönjük szépen Vera és Laci!

2008.10.31-11.01.

Reggel a hajnallal keltünk és nekivágtunk nem kis utunknak, hogy az estét utazásunk egyik legjobban várt pontjánál, Cape Reingán tölthessük. Út közben, nem messze Arangától, ahol aludtunk, egy rezervátumban hatalmas kaori fák tornyosulnak. A szépen kiépített park elvileg ingyenes, csak az őrzött parkolóért érdemes fizetni. A fák tényleg irgalmatlan nagyok, a legnagyobbnak 10 méter széles a törzse, magasságuk 40-50 m között van. Életkorukat a hozzáértők, 1200-2000 m közé helyezik. A helynek elképesztő hangulata volt, nehéz szavakban kifejezni .A rezervátumot néhány kilométerre elhagyva északnak a Hokianga Öböl bejáratánál ismét az tenger felé tornyosuló hatalmas aranyszínű homokdűnék tetején álltunk meg, ahol órákig élveztük a tengerben csapkodó méteres hullámokat. Egy olyan látvány ez amit nehéz megszokni. A legérdekesebb dolog a tengerparton figyelni, hogy miket vet partra a víz. Medúzák, tengeri növények, kagylók, csigák stb. Néha egy egy hal csontvázat és elszabadult bójával is találtunk,

Az öböl partján tovább haladva, néhány kilométerre átkompoztunk a vizen és haladtunk tovább északnak. Kaitaia városkában bevásároltunk, tankoltunk hiszen a 90 Miles Beachen vagyis a sziget északi földnyúlványán nagyobb települések nincsenek, tehát ha kifogy a benzinünk vagy a vizünk nem lesz lehetőségünk az utánpótlásra. A félszigeten ismét zöld dombocskák, fehér birkanyájak és farmok között kanyarog tovább az út. Néma látszik vagy a jobbról a Csendes-óceán vagy balról a Tasmán-tenger. Kb. másfél óra után, egyre magasabb terepalakulatok között, immár naplementébe eljutottunk egyik legjobban vágyott úti célunkhoz, Cape Reingához. Lerohantunk a világítótoronyhoz és itt vártuk meg, hogy a nap teljes a tenger alá bukjon. Rajtunk kívül senki nem volt, néma csend, csak a Tasmán-tenger és a Csendes-óceán találkozásánál felcsapódó több méteres hullámok moraja hallatszott. Alattunk több tíz méternyi szakadék, balra hatalmas arany homokos tengertpart és sziklák, jobbra zöld hegyek! Leírhatatlan látvány. Nyolc órakor felkapcsolódott a világítótorony lámpája, elképesztő látvány volt. Az éjszakát a parkolóban, kocsiban töltöttük. Nagyon tiszta éjszaka volt, és minek után semmilyen városi fény nem zavarta a látványt, elképesztő csillagos volt az ég. A hold olyan mintha folyamatosan részleges vagyis majdnem teljes holdfogyatkozásban lenne és alig pár méterre a holdtól látszik a dél keresztje (a kereszt ami az Új-Zélandi és az Ausztrál zászlóban is benne van) és annak legfényesebb csillaga. Tejutak, csillagképek, ezer bolygó.

Reggel nekivágtunk az egyik Lonely Planet utiköny által ajánlott útvonalnak, ami a Tasmán-tenger felé eső másik fokot és annak világítótornyát jelölte uticélként. Innen a kocsitól elláttunk oda és röhejesnek találtuk, hogy a könyv 5 órát jelölt meg az oda-vissza távra. Gondoltuk nekünk max. 4 óra lesz. Úgy ahogy voltunk, kabátban, sapkában, reggel 8 órakor elhagytuk Cape Reingát és mondanom sem kell, hulla fáradtan, teljesen kitikkadva délután 2-re értünk vissza kocsinkhoz…

Közben leereszkedtünk a hegy tetejéről a tengerpartra, végig gyalogoltuk a kb. 1 órás utat a homokon, mezítláb átkeltünk egy a tengerbe tartó vízfolyáson, megmásztunk egy majdnem függőleges homokfalat, átvágtunk egy hatalmas homokdűnén és végül felkapaszkodtunk a Cape Maria an Diemen -nek nevezett hegyre. De megérte. Egy árva lélekkel nem találkoztunk menetközben, életemben nem éreztem még ilyen „világvége” érzést. Vizünk alig volt és kb. 30 C-re melegedett fel a hőmérséklet. Kabátunk a nyakunkban, sálam a fejem, hogy hőgutát ne kapjak és csak meneteltünk előre. Állati klasz volt! Nagyon féltem tőle, hogy víz nélkül szomjan halok. Kisebb sérülést is elszenvedtem egy csúszás alkalmával, de semmi gond, jól vagyunk! Mire visszaértünk Cape Reingára már több tucat amerikai turista lepte el a helyet és nem volt valami csábító!

Elköszöntünk a sziget legészakibb pontjától és végig vágtattunk Kaitiáig, időnként meg meg állva a 90 Miles Beach-en. Dél fele indulva a sziget másik, Csendes-óceáni partján vezető utat választottuk és következő éjszakánkat, ismét kocsiban töltve, a Doubtless Bay, Karikari nevezetű félszigetén töltöttük. Az idő nem túl szép, délelőtt általában por szerű eső esik, délutánra viszont kisüt a nap és elég meleg lesz. A szél mindig fúj, a felhők nagyon hamar jönnek.

AZ ÚTIRÁNY: AZ ÉSZAKI NORTHLAND ÉS LEROBBANT A LUCINDA!
(2008.10.28-29)
Kedd reggel elhagytuk a turista szállást, aminek részletes leírásába nem bonyolódnék bele, mert ezzel csak két dolog lehet: vagy valaki imádja az ilyen helyeket, vagy nem. Én asszem ezek után az utóbbiba tartozom…
Szóval elhagytuk a szállást, bepakoltunk kocsikánkban és még mielőtt elindultunk volna északra el akartunk intézni pár dolgot. A postán vettünk 2000 km-re diezel díjat (ez tulajdonképpen az autópálya díj helyett van, hiszen itt ilyen nem létezik csak a diezel autóknak egy kötelező, kilométerre kiváltandó „engedélye”), illetve a TAX vagyis adószámhoz szükséges formanyomtatványt. Ezek után bementünk egy bankba és kb. 1 óra alatt csináltattunk hármunknak bankszámlaszámot. Elég volt egy útlevél és kész. A bankkártyánkat is azonnal megkaptuk, semmi szarakodás, semmi akadékoskodás (pedig az útlevélen kívül kellett volna még valamilyen személyi okmány), zsírozottan megy minden! Miután készen voltunk ezzel is, végre elhagyhattuk a várost és terveink szerint Wangereig szerettünk volna megérkezni aznap. Út közben belekóstolhattunk abba, hogy miért is és miről is híres Új-Zéland. Alig pár kilométerrel a város után, a 2x1 sávos út hirtelen kiért a természetbe. Gyönyörű örökzöld erdők (pálmafák, fenyők, hatalmas páfrányok vegyesen), apró vulkánikus dombok, fehér és fekete homokkal teleszórt tengeröblök, azúrkék óceán. Elképesztően szép volt. Egy helyen meg is álltunk és kirohantunk a partra. Szerencsére pont apály volt! Az idő továbbra sem tökéletes, hol esik, hol kisüt a nap, a napi átlaghőmérséklet 20C körül van de majdnem állandóan fúj a szél, úgyhogy a polár pulcsi vagy dzseki alapvető!  Tovább indultunk  és néhány kilométerre az út mellett észrevettünk egy táblát, ami egy sétaúttvonalat és vízesést jelölt. Csak úgy az út szélén! Az Új-Zélandiak minden látnivalót előre jeleznek egységes tábláikkal és szinte képtelenség, hogy az ember bármiről is lemaradjon. Ez a kis 15 perces sétaútvonal életem első valódi, élő pálmaház élménye volt. Egy korrektül kiépített ösvény egy kis folyó partján, aminek egy a parkolótól pár kilométerre fekvő részén egy kb. 5-7 méteres vízesés van. Az igazi élmény nem is a vízesés, hanem a növényzet  volt. Gyakorlatilag egy trópusi dzsungel. Tényleg egy az egyben olyan mintha egy pálmaházban sétálna az ember. Csak ez az élő valóság!
Aucklandtól kb. 50 km-re fekvő Warkworth-be beszaladtunk tankolni. Tankolás közben vettük észre, hogy bizony Lucindából folyik némi olaj (mert ez egyikünknek sem jutott eszébe, hogy megvizsgálja…No comment!) és a kocsi hátsó része tiszta olaj pötty. A benzinkút mellett teljesen véletlenül pont volt egy Toyota szakszerviz, ahol nagyon készségesen segítségünkre voltak és alig fél óra alatt (addig benyomtunk egy fish and chips-t), 42$ ellenében megállapították, hogy a baj viszonylag nagy és további 2000$-ért (szorozzatok 125-el) 2-3 nap alatt szívesen megcsinálják nekünk az autót… Hát bennünk akkor, ott megállt az ütő. Sokkot kaptam! 2000$-t ha nagyon kell össze tudunk szedni de akkor semmi pénzünk nem marad. A kocsit nem biztos, hogy 5000$-t el tudjuk adni a túránk végén és akkor 2000$-t buktunk! Ha nem csináltatjuk meg akkor bármikor tönkre mehet a motor alattunk és tuti nem tudjuk eladni semennyiért tehát a kocsi teljes árát (3200$-t bukjuk). Tanakodtunk, hogy mit tegyünk: megcsináltatni ennyi pénzért semmiképpen nem akartuk. Mennyünk le Laciékhoz Hamiltonba és vasárnap az Auckland-i piacon próbáljuk meg eladni? Mi van ha nem veszik meg? Rengeteg kérdés volt bennünk én őszintén mondom nagyon kétségbe estem. Bementünk a helyi boltba, hogy vegyünk némi élelmiszert és sört, hogy bánatunk enyhítsük és miközben fizettünk, szóba elegyedtünk a pénztárossal, aki miután elpanaszoltuk hogyan is jártunk, ajánlott egy közeli szerelőt, aki állítása szerint nagyon megbízható ember. Fel is hívta és másnap azaz szerdára megbeszélt  nekünk egy találkozót vele fél tízre. Nagyon kedves volt és nagyon készséges. Ezt amúgy általában el lehet mondani az itt élő emberekről.  Úgy döntöttünk az éjszakát campingben töltjük. A térképen Warkworth közelében a parton jelzett egy sátrazós helyet, ahova némi keresgélés után, a betonútról letérve egy murvás úton,  közel a tengerhez (mondanom sem kell meseszép helyek mellett elhaladva) el i jutottunk. Egy tengeröböl ahol kialakítottak egy tengeri rezervátumot. Ez a Tawharanui Marine Rezervátum, ahol gyakorlatilag rajtunk kívül még a madár sem jár.. Bár ez így ebben a formában nem igaz, mert ha valami volt ott rajtunk kívül azok az állatok vagyis madarak, nyulak, bárányok. Elképesztően szép hely és ezt egyetlen egy útikönyv, egyetlen egy térkép semmi sem említi. Egy a rezervátum bejáratánál felállított kisház oldalában lévő telefonon kellett bejelentkeznünk a „ park réndzsörnél”, aki megadta a rezervátum kapulakat számzárának kódját és a kialakított campground-on leparkoltunk. Bár már sötét volt és semmit nem láttunk, sejteni lehetett, hogy fantasztikus helyen vagyunk. A sötétben a tenger zúgását lehetett hallani. Eldöntöttük, hogy hamar lefekszünk (kocsiban átalakítottuk a székeket fekhellyé, Gábor felverte a sátrat) és hajnalban felkelünk, megnézzük mit is ígér a hely. A kocsiban való alvás teljesen jó volt, időnként felébredtem és láttam, hogy elképesztően csillagos az ég. Hajnalban, amint kivilágosodott felpattantunk és úgy ahogy voltunk nekivágtunk a partnak. Hát akár menyire is akarom, túl kicsi a szókincsem ahhoz, hogy leírjam a látványt. A zöld, puha füves, pálmafás, bokros övezet után azonnal jött a homokos dűnék látványa, majd fehér homokos tengerpart és a csodálatosan kék óceán. A tökéletesen zöld, fehér és kék színnel, a különböző természeti formák egyvelegével nem tudtunk betelni. A nap rózsaszínen kelt fel a hegyek mögött és a felhők ellenére nagyon kellemes időnk volt. Rajtunk kívül egy lélek nem volt a parton. Felkapaszkodtunk a sziklákra és elindultunk egy úton, aminek a végén kb. 50 percre a kocsinktól jelölt egy kilátó pontot. Megpróbálkoztunk megtenni ezt az utat de tudtuk, hogy fél 10-re vissza kell érnünk a városba a szerelőhöz, így végül is nem jutottunk végig, de azt hiszem így is elégedettek lehettünk. Zöld füves dombokon, az óceán fellett, fehér bárányokkal tarkított terepen sétáltunk. Elmondhatatlan volt! (majd a fényképeken látni fogjátok). Mikor visszaértünk és Imi elmesélte, hogy előző nap este az autó reflektorának fényében szerinte kiwi madarat látott a réndzsör teljesen begerjedt. Állítólag 14 kiwi madaruk van de egy elszökött és állítólag többen látták de befogni ez idáig sem sikerült. A parkőr kérte, hogy ha lesz telefonunk küldjünk egy sms-t állítólagos megfigyelésünkről, mert náluk ez a rendszer. Csak az sms-ben kapott jelzéseket jegyzik fel! És egyébként ő is szorít nekünk, hogy a kocsi rendben legyen.
Gerry Barber a helyi szerelő nagyon kedves, igazi szakinak tűnt aki nem tudja, hogy mennyiért és mennyi idő alatt tudja megcsinálni a kocsinkat, de a fiúk szerint mondott egy olyat, hogy kb. 500$-ért. Amikor újra rákérdeztem már nem mondott árat, úgyhogy most amikor írok, még csak reménykedünk, hogy jól megússzuk a dolgot. Elszállásoltuk magunkat a helyi turistaszálláson, ahol eredetileg nem volt egy szem hely sem decemberig, de a nagyon kedves tulaj végül is az egyik házban egy éjszakára szerzett nekünk helyet. És nem is akármilyet. Külön szobában vagyunk! TV, nappali, konyha és ami a legfontosabb: KÁVÉ is van! Itt várakozunk, hogy sorsunk jobbra forduljon! Hát őszintén szólva, nagyon ránk fér!

LUCINDA MEGGYÓGYULT, IRÁNY TOVÁBB ÉSZAK
2008.10.30.

A délelőtt feszült várakozással telt, az időt játékkal próbáltuk elütni, miközben kb. fél másodpercenként lestük az autókijárót, vajon mikor is érkezik vissza hozzánk Lucindánk. Délután 1 óra körül jött Gerry Barber  a szerelő, hozta a jó hírt, a Lucindát, no meg a számlát. Mindösszesen 550$-t kellett fizetnünk. Isszonyatos örömünkben gyorsan összepakoltunk, beraktunk mindent a kocsiba és folytattuk tovább utunkat északra. Cape Reingat vagyis az ország és egyben a sziget legészakibb pontját, először 2 úton ( a sziget két oldalán vezető úton) majd a két út találkozása utá,n egy 90 mérföldnyi fölnyelv közepén vivő autóúton lehet elérni. Kb. 250 km út állt elöttünk, hogy Cape Reingát elérjük ezt 2 nap alatt akartuk megtenni, kényelmes megállásokkal, a látnivalók megnézésével, a természeti szépségek kiélvezésével. Felfele a sziget bal oldalán vagyis a Tasmán - tengerhez közelebbi részén vezetett utunk. Autópálya továbbra sincs, 2x1 sávos út van mindenhol, forgalom alig. Dargaville-ban álltunk meg kajálni és bevásárolni, majd kimentünk a városhoz közeli tengerparta a Baylys Beachre, hogy először találkozzunk közvetlen közelről a hatalmas hullámokkal és a világhírű, kemény, autóval is járható homokkal. Ez nem vicc, itt komoly hagyományai vannak annak, hogy az emberek kocsijukkal a tengerparton vezetik le ilyenformán feszültségüket. Mi is kipróbáltuk Lucindavel de  csak óvatosan! A tengerpart látványa lenyűgöző volt. Fényképek majd leszenk dögivel!az éjszakát a várostól északra Aranga falvacska (kb. 4 ház) tengerpartján töltöttük. Kocsiban, még a sátrat sem vertük fel. A naplementét a tengerpart fölé emelkedő vulkanikus hegy, pálmafákkal és trópusi növényekkel borított oldalából néztük végig.
 

(2008.10.23-27)
És ennek már 7 egész napja! Hogy eddig miért nem jelentkeztem, ennek két igen nyomos oka van:
Az egyik, hogy a közel 24 órás repülés teljesen kikészített bennünket és megérkezésünk után használhatatlanok voltunk, képtelenek voltunk gondolkodni és értelmes mondatokat szerkeszteni. Soha nem gondoltam volna, hogy lehetek ilyen fáradt!
A másik nyomosabb érv az az, hogy az internet használat mindenhol pénzbe kerül! És nem is kevésbe! Kapaszkodjatok meg: 15 perc 1$, azaz kb. 125 Ft! Ami látszólag nem sok pénz, de ha belegondoltok, hogy 15 perc alatt mennyit lehet írni, főleg egy blogra..?!!! Sehol sincs ingyen wifi, pedig meg itt is a város egyik központi helyiségén, az egyetemhez közeli Albert Park dombjának tetején is bepróbálkoztunk Gábor laptopjával. Ehhez képest Magyarország egy internet paradicsom! Egy nyomos érv, hogy megbecsüljük kis országunk „korlátlan” lehetőségeit! Úgyhogy azt a taktikát próbálom ezentúl követni, hogy a laptopon megírom word-ben a beszámolót és ha fellépek internetre bemásolom a blogra és elküldöm. Tehát napi szinten biztosan nem lesz lehetőségem írni.

De vissza az elejére a dolgoknak:
Az utazás:
Ha bárkinek is kialakult fogalma van arról, hogy mit jelent az, hogy valami messze van, akkor azon nyomban felejtse el és fogadja el azt a tényt, hogy halvány fogalma sincs arról, igazából mit is takar ez a szó.
Bp-Prága 55 perc repülőút, majd kb. 1 óra idő a csatlakozáshoz és elkezdtük utazásunk hosszabbik felének, rövidebb felét azaz a 10 órás repülést Prágából Szöulba. Becsekkoláskor voltunk olyan szerencsések, hogy a repülő 3 különböző sarkába kaptuk a helyet, így mindegyikünk, minden oldalról egy –egy koreai utastárs élményével lett gazdagabb. Belépve a gépbe szembesültünk azzal, hogy mindenki „ferde szemmel” néz ránk. Nem tudom ki utazott már ilyen utasszállítón de nekem ez volt az első ilyen élményem. Szűk, zsúfolt 4 üléses sorok, tömeg, köhögés, prüszkölés, csámcsogás. Aludni szinte lehetetlen, pedig a Korean Airlines válogatottan szép stewardeszei mindent megtettek kényelmünk érdekében. Szerencsére a jobb oldalamról a koreai fiatalember felszállás után egy hátrébb lévő sorba költözött, így Gábort magam mellé tudtam ültetni. A bal oldalamon ülő házaspár érdeklődve követte minden „lépésünket”, úgy mint a hogyan esszük meg a koreai asztronauta kaját (zselés rizs, zöld teás fűszerkeverékkel) mit olvasunk, hogyan beszélgetünk, mennyit alszunk stb. És mindezt igen közelről! Az út viszonylag hamar elment, a technika csodájának köszönhetően útvonalat a kivetítőn végig is követhettük.
A koreai reptér, ami a világ egyik legmodernebb és legnagyobb reptere, méltán nyerte el eme kitüntetését, mert tényleg hatalmas és igazi luxus fogadott minket minden pontján. Az 5 óra várakozás hamar elment és egy újabb, immáron a hosszú utunk hosszabb részének vágtunk neki az által, hogy felszálltunk a Szöulból Aucklandba tartó repülőgépre. Itt már együtt ültünk és ez több mint 11 órán keresztül tartott! Érdekesség, hogy pont 24 órával azután léptük át az egyenlítőt, minthogy elhagytuk Budapestet!
Aludni én itt sem tudtam, úgyhogy borzalmasan fáradtan szálltunk le Új-Zélandon.

Az országba való belépés tényleg nagyon egyszerű volt, néhány kérdést raktak fel, de látszólag senkit sem érdekelt semmi, még az sem, hogy mennyi pénzünk van, azaz az előírt 1000$/hó sem annyira szükséges a turista vízum megszerzéséhez. Ennél komolyabban veszik a biológiai biztonságot, azaz semmilyen élelmiszert nem engednek be az országba és ezt már repülőn is fennhangon hirdetik. Egy kis aranyos kutyuska rohangál körbe-körbe, nem annyira aranyos kigyúrt hatalmas darab gazdájával és mindent (az előttünk álló lánynak az otthonról hozott fenyőfa tobozát is) kiszagol ami gyanús. A nem kivánatos termékeket elveszik és azonnal kidobják a reptére gazdagon ellátott kukájának egyikébe. Az ellenőrök tüzetesen megnézik a cipők talpát, kérdéseket raknak fel arra vonatkozológa, hogy a közelmúltban milyen helyeken jártál, kirándultál majd a sátrakat is megnézik, ha valami gyanús az mehet a fertőtlenítőbe. Ha mindezen túl van az ember, akkor már csak egy átvilágítás, egy  fotocellás ajtó és jöhet Új-Zéland!

Minket Új-Zélandon hatalmas eső, Kertész Laci (evezősbarátunk) és barátnője Vera fogadott. Nagyon kedvesek voltak, Levin nevű kocsijukkal elvittek a város központjában fekvő szállásunkra (még otthonról foglaltunk egy turistaszállásra 3 éjszakát) és kivittek minket a Mission Bay nevű városrész ahol először találkoztunk az óceánnal és némi normális, ehető, európai étellel azaz egy egész PIZZÁVAL (az Imi ragaszkodott hozzá, hogy megjegyezzem: ő lasagnát-t evett!). Erről a napról sokat nem tudnék elmondani, mert szinte nem voltam magamnál a fáradságtól és a másfél napos egyfolytában ülés okozta fizikai sokktól. Annyit azonban láttam az eső és a fáradság ellenére, hogy a hely gyönyörű!
A szállásra visszamentünk és elájultunk. Délután 5 órakor!

Lucinda a saját autónk!
Megérkezésünk másnapján első dolgunk volt, hogy autót vegyünk. Hatalmas távolságokat szeretnénk megtenni, a lehető legtöbb helyre eljutni és ehhez a legegyszerűbb ha autót veszünk. Állítólag itt fillérekért lehet használható, jó állapotba lévő autókhoz jutni és ez vasárnap, a heti rendszerességgel megtartott autópiacon be is bizonyosodott! Alig másfél óra keresgélés, próbálkozás után 3200$ azaz 380 000 Ft-ért azaz fejenként 125 000 Ft-ért vettünk egy Toyota Lucida kisbuszt. Diesel, központi záras, napfénytetős, klímás járgány, amit egy dubai pasitól vettünk, aki állítása szerint most cserélt ki mindent a kocsiban. Tényleg jól néz ki, pöccre indul, szép hangja van, minket meggyőzött! Persze van a dologban egy kis adag kockázat, de hát ugyebár bátraké a szerencse! A tulajdonosi lap átírása mindössze 30$-be és legalább 10 perce tellett, ott a helyszínen egy kis lakókocsiban. Nem kell megijedni, az egész ügy teljesen legális. Mindenki: helyiek, turisták, mindenki más ezt csinálja! Remélhetőleg utunk végén nekünk is itt sikerül eladni Lucindát!
A városban mindenhol fizetni kell a parkolásért, ezért a kikötő közelébe egy ingyenes helyen hagytuk kocsinkat, előre láthatólag keddig, amikor is fontos dolgaink (adószám, bankszámlaszám) elintézése után végre – valahára nekivághatunk a természetnek és irány észak!!!

Auckland - az igazi Babilon (városnézés)
Hétfőn, a MUNKA NAPJÁN, bejártuk a város számunkra érdekes részét. Auckland a régi főváros a víz által szabdalt kis szigeteken és magán a fő szigeten helyezkedik el. Nem véletlenül nevezik a vitorlák városának, hiszen úton útfélen tengerbe és hajókba botlik az ember. A népesség nagy százaléka Ázsiából érkezett és isszonyatos nagy számban vannak jelen a turisták. A belváros hatalmas felhőkarcolókból áll, mindent ural a biznisz! A városlakók inkább a külvárosban élnek, a szigeteken, tengerparton, dombokon. Megnéztük a kikötőt, az Albert parkot (ahol most is ülök és írok), a Nemzeti Múzeumot és a Sky Tower-t Az idő csodálatos, de hát ez nem meglepő: Tavasz van! Kicsit szeszélyes, de meleg van! Bár ismerőseink nagy része nyomatékosan felhívta a figyelmünket, hogy minden esetben óvatosak legyünk a napsugárzással kapcsolatban, mi persze első nap totál leégtünk. Séta közben az utcán, tavasszal, kb. 20 C-ben! Mi lesz itt nyáron?!
Számomra a legnagyobb élmény a növényzet volt. A parkok csodálatosan rendbe vannak téve, a fű olyan hihetetlen zöld és puha amilyet még nem láttam. A fák nagy részéről fogalmam sincs, hogy micsoda (pedig papíron ez lenne a szakmám) és az ember úton-útfélen pompásan virágzó bokrokba és virágágyásokba botlik. Egy esztétikai orgia az egész látvány!
Naplementére felmentünk a város (és talán egy kicsit az egész ország) jelképének számító Sky Towerba, egy 328 méter magas toronyba, ahonnan tiszta időben akár 80 km távolságra is el lehet látni és aminek a kilátó részére 40 mp alatt visz fel az üvegablakú lift! Nos, ennek legfelső kilátó részén néztük végig a naplementét és vártuk meg, hogy teljesen besötétedjen Auckland felett az ég. Hát nem okozott csalódást így sem a város! Az öblök, dombok, kikötők, felhőkarcolók impozáns fényárban úsztak, hihetetlen élmény volt fent állni ilyen magasságban. Életemben először voltam ilyen jellegű építményben és bár az üvegpadlóra nem mertem kiállni és még ha lett volna pénzem akkor sem mertem volna befizetni  a torony külső részére szervezett, kötéllel biztosított, körsétára azaz„sky tour”-ra, azért azt hiszem életre szóló élményt adott a hely!

Este találtunk egy internetező helyet ahol 2$-ba került egy óra netezés és itt végre tudtunk érdemben foglalkozni az egyik legfontosabb teendőnkkel a munkaszerzéssel. Írtunk különböző címekre (szuper jó internetes oldalak vannak, tele munkalehetőségekkel), hogy mennénk dolgozni, tudnak-e fogadni. Sajnos telefonunk még nincs, így csak neten tudnak elérni (azt sem könnyen) ami erősen megnehezíti a dolgunkat. Mindenesetre bárhol ahol utunk közben látunk valami lehetőséget, megállunk és megkérdezzük, hátha valami összejön! Mindenesetre az látszik, hogy a szezonális munkával Dunát lehet rekeszteni és a hozzánk hasonló fiatalok nagy része (amiből rengeteg van) mind könnyen és hamar talált munkát, ami számunkra elég biztatóan hangzik. Hát, ÁMEN!
És ami a legfontosabb: este tudtam még Gergővel is csetelni..

...legalábbis mi úgy látjuk ezt a helyzetet, innen a szöuli Incheon repülőtér harmadik emeletének, üvegfalas, fehér bőrgarnitúrás, rododendron (Imi szerint filodendron)ültetvényes pihenő helyiségéből. Erről a helyről ennyit tudunk írni, mert az eddig 11 órás (ami még az utazásunk fele sem!) repülőút olyan szinten letompította az agyi tevékenységünket, hogy semmi frappáns nem jut eszünkbe, pedig a koreai légitársaság gépén tapasztaltakat érdemes lenne megosztani veletek. Ezt igyekszem bepótolni később, amikor egyrészt az élmények kellőképpen lecsillapodtak bennünk, valamint akkor amikor már ismét shakespeare-i állapotomba kerülök. Gábor most fejezte be rövid (20 perces) villám közvéleménykutatását és egy étkészlet boldog tulajdonosává vált. Tehát lényeg a lényeg: jól vagyunk, várakozunk és Korea csodálatos! Ide még visszajövünk!!!!!!!!!!!

23.-án indulok, de csak a hosszú búcsúzkodások után. Imivel és Gabival... Írta Gergő nekem, rólam, helyettem stb. (Boris)

A blog -ot Gergő készítette nekem, hogy ezen keresztül is kapcsolatban maradhassunk és lehetőségünk legyen arra, hogy mások is nyomon követhessék nagy utazásunk alakulását. Sokan vannak akik kezdetektől "velünk vannak", akik szívesen velünk lennének ha megtehetnék de olyanok is vannak akikben még csak érlelődik a gondolat, hogy ilyen nagy utazásra rá szánják magukat. Igyekszem minnél sűrűbben bejelentkezni, minnél pontosabban leírni a dolgaink alakulását, és így remélem minden kiváncsiságotokat ki tudjuk elégíteni. Amennyiben van lehetőségetek írjatok, szóljatok hozzá, mert akkor legalább tudjuk, hogy kik olvassák és visszajelzéseket is kapunk tőletek. Előre is elnézést ha időnként túl hosszú vagy netalántán pont az ellenkezője, túl rövid leszek, azért igyekszem majd úgy írni a blogot, hogy vastag betűvel kiemeljem a lényeget, hogy azok is élvezhessék akiknek nincs idejük vagy lehetőségük perceket vagy esetleg órákat a gép elött ülni. Gábor hoz laptopot és valami internet előfizetést is csinálunk, hogy ahol nincs wifi ott is tudjunk "gépezni".

Hát jó szórakozást kívánok az olvasáshoz!

2008. október 23-án 17:35-kor indul gépünk Ferihegyről, hogy Prágán majd Szöulon keresztül, egy csekély kis 23 órás repülés után 2008. október 25-én helyi idő szerint 10:10 perckor landoljunk Aucklandban.

Előzmények:

Az út értelmi szerzője Kertész Imi aki folyó év május hónapjának egyik napján, a méltán világhírű budaörsi Teri néni étterembe, ebéd közben arra a kérdésemre, hogy akkor kedves Imi mi a terved a Decathlonnál (mert ugyebár mi akkor még mindketten ott kopptattuk cipőtalpunkat) azt válaszolta, hogy semmi, mert éppen ma mondott fel és tervezi, hogy Új-Zélandra megy egy előre meghatározhatalan mennyiségű időre. Nos itt bennem akkor megindult valami de a végső döntésre június végéig kellett várni, amikor is Rácz Gábor ex kollégánkat az áruház igazgatója kellő motiváltság hiányában felmentette további munkavégzése alól... Gábor búcsú buliján, kissé illuminált állapotban (de nem döntéshozatal képtelenen) elhatároztuk, hogy csatlakozunk Imihez és neki vágunk az ismeretlennek. Június 24-én megvásároltuk a jegyet. Némi vacilálás után végül is a drágább de módosítható változat mellett döntöttünk, ami azt jelenti, hogy az utolsó napig (okt.22) visszaváltható vagy a repülés  (a vissza) időpontja ingyen, bármelyik Korean Airlines irodában módosítható.

Az indulás piros betüs dátumát megelőzte 4 hónap álmodozás és 2 hónap szervezkedés, bár a szervezkedés alatt elsősorban az információk (és a pénz:)) begyűjtését értettük. Minden ismerősünket felkutattuk aki valaha (vagy jobb esetben mostanság) volt kint, felvettük a kinti bevándorlási hivatallal és különböző regionális munkaügyi hivatalokkal is a kapcsolatot. Erre azért volt szükségünk, hogy a munkavállalás minden lehetőségével és feltételével tisztában legyünk. Sajnos anyagi keretünk azt nem engedte (engedi) meg, hogy 3 vagy akár 4 hónapot is csak láblógatással töltsünk, ezért úgy terveztük, hogy időnk felét munkával, a fennmaradó részét pedig a megszerzett pénz értelmes elköltésével töltjük. Szeptemberben felmondtam a munkahelyemen (Decathlon Budaörs), október 12-ig dolgoztam, mindeközben a fiúk különböző alkalmi munkákkal (Gábor=golfpálya építés, Imi=rafting túravezetés és ÁSÁS!!) gyüjtögették az útravalót.

Tervünk az, hogy Új-Zéland minnél nagyobb részét bejárjuk, egy kint megvásárolt autóval, és az itthonról vitt hátizsákkal, sátorral és hálózsákkal. Ha minden jól megy álmaink netovábbja lenne Fiji (vagyis Fidzsi) szigetére való eljutás (ott forgatták a Kék Lagúnát). De persze majd alakul. Biztosan nem jutunk el mindenhova de ezt majd szépen látni fogjátok, hogyan alakulnak a dolgok.

Túrista vízum/Munkavállalási vízum

Ugyebár 3 hónapig van lehetőség túristaként, vízummentesen kint tartózkodni, amihez nem szükséges semmi más csak az érvényes útlevél, a visszafele útra is szóló repülőjegy és havi 1000 NZD/kint eltöltendő hónapnak megfelelő pénzösszeg vag KP-ban vagy bankszámlán (1NZD = 115 HUF kb.). Ezt bizonyos források szerint leellenőrzik, mások azt mondják, hogy senkit nem érdekel. Mindegy, biztos ami biztos az OTP-ben adtak kemény 650 magyar királyi forintnak megfelelő összegért egy angol nyelvű "certification-t" az éppen aktuális egyenlegemről. Munkavállalási vízumból annyi féle van, hogy tengert lehet rekeszteni belőle, mi úgy tervezzük, hogy egy 4 hónapos vízumot váltunk ki, amiért adószám (állítólag se perc alatt elintézik) és bankszámlaszám (szintén kb. ugyanannyi idő) birtokában lehet folyamodni. Ezt a vízumot 1x lehet egy életben kiváltani, kb. 200 NZD-be kerül. A vízumot itthonról nem lehet elintézni, csak kint, konkrét állásajánlat birtokában. Értesüléseink szerint szezonális munkalehetőség rengeteg van, ezeket általában hasonló hátizsákos európai turisták de leginkább a környékbeli maori, thai, kínai és egyéb a Csendes-óceán szigetvilágából érkező vendégmunkások töltik be.

Persze ezeket majd meglátjuk kintről, erről bővebben akkor számolok be ha látom és saját bőrömön tapasztalom, hogyan is megy ez a világ másik felén.

Tehát legközelebb majd már Új-Zélandról...