HTML

Boris Új-Zélandon

Téli-Nyári kiruccanásom története a Föld pont szemközti szegletébe

Friss topikok

AZ ÚTIRÁNY: AZ ÉSZAKI NORTHLAND ÉS LEROBBANT A LUCINDA!

2008.11.02. 08:35 Boris

AZ ÚTIRÁNY: AZ ÉSZAKI NORTHLAND ÉS LEROBBANT A LUCINDA!
(2008.10.28-29)
Kedd reggel elhagytuk a turista szállást, aminek részletes leírásába nem bonyolódnék bele, mert ezzel csak két dolog lehet: vagy valaki imádja az ilyen helyeket, vagy nem. Én asszem ezek után az utóbbiba tartozom…
Szóval elhagytuk a szállást, bepakoltunk kocsikánkban és még mielőtt elindultunk volna északra el akartunk intézni pár dolgot. A postán vettünk 2000 km-re diezel díjat (ez tulajdonképpen az autópálya díj helyett van, hiszen itt ilyen nem létezik csak a diezel autóknak egy kötelező, kilométerre kiváltandó „engedélye”), illetve a TAX vagyis adószámhoz szükséges formanyomtatványt. Ezek után bementünk egy bankba és kb. 1 óra alatt csináltattunk hármunknak bankszámlaszámot. Elég volt egy útlevél és kész. A bankkártyánkat is azonnal megkaptuk, semmi szarakodás, semmi akadékoskodás (pedig az útlevélen kívül kellett volna még valamilyen személyi okmány), zsírozottan megy minden! Miután készen voltunk ezzel is, végre elhagyhattuk a várost és terveink szerint Wangereig szerettünk volna megérkezni aznap. Út közben belekóstolhattunk abba, hogy miért is és miről is híres Új-Zéland. Alig pár kilométerrel a város után, a 2x1 sávos út hirtelen kiért a természetbe. Gyönyörű örökzöld erdők (pálmafák, fenyők, hatalmas páfrányok vegyesen), apró vulkánikus dombok, fehér és fekete homokkal teleszórt tengeröblök, azúrkék óceán. Elképesztően szép volt. Egy helyen meg is álltunk és kirohantunk a partra. Szerencsére pont apály volt! Az idő továbbra sem tökéletes, hol esik, hol kisüt a nap, a napi átlaghőmérséklet 20C körül van de majdnem állandóan fúj a szél, úgyhogy a polár pulcsi vagy dzseki alapvető!  Tovább indultunk  és néhány kilométerre az út mellett észrevettünk egy táblát, ami egy sétaúttvonalat és vízesést jelölt. Csak úgy az út szélén! Az Új-Zélandiak minden látnivalót előre jeleznek egységes tábláikkal és szinte képtelenség, hogy az ember bármiről is lemaradjon. Ez a kis 15 perces sétaútvonal életem első valódi, élő pálmaház élménye volt. Egy korrektül kiépített ösvény egy kis folyó partján, aminek egy a parkolótól pár kilométerre fekvő részén egy kb. 5-7 méteres vízesés van. Az igazi élmény nem is a vízesés, hanem a növényzet  volt. Gyakorlatilag egy trópusi dzsungel. Tényleg egy az egyben olyan mintha egy pálmaházban sétálna az ember. Csak ez az élő valóság!
Aucklandtól kb. 50 km-re fekvő Warkworth-be beszaladtunk tankolni. Tankolás közben vettük észre, hogy bizony Lucindából folyik némi olaj (mert ez egyikünknek sem jutott eszébe, hogy megvizsgálja…No comment!) és a kocsi hátsó része tiszta olaj pötty. A benzinkút mellett teljesen véletlenül pont volt egy Toyota szakszerviz, ahol nagyon készségesen segítségünkre voltak és alig fél óra alatt (addig benyomtunk egy fish and chips-t), 42$ ellenében megállapították, hogy a baj viszonylag nagy és további 2000$-ért (szorozzatok 125-el) 2-3 nap alatt szívesen megcsinálják nekünk az autót… Hát bennünk akkor, ott megállt az ütő. Sokkot kaptam! 2000$-t ha nagyon kell össze tudunk szedni de akkor semmi pénzünk nem marad. A kocsit nem biztos, hogy 5000$-t el tudjuk adni a túránk végén és akkor 2000$-t buktunk! Ha nem csináltatjuk meg akkor bármikor tönkre mehet a motor alattunk és tuti nem tudjuk eladni semennyiért tehát a kocsi teljes árát (3200$-t bukjuk). Tanakodtunk, hogy mit tegyünk: megcsináltatni ennyi pénzért semmiképpen nem akartuk. Mennyünk le Laciékhoz Hamiltonba és vasárnap az Auckland-i piacon próbáljuk meg eladni? Mi van ha nem veszik meg? Rengeteg kérdés volt bennünk én őszintén mondom nagyon kétségbe estem. Bementünk a helyi boltba, hogy vegyünk némi élelmiszert és sört, hogy bánatunk enyhítsük és miközben fizettünk, szóba elegyedtünk a pénztárossal, aki miután elpanaszoltuk hogyan is jártunk, ajánlott egy közeli szerelőt, aki állítása szerint nagyon megbízható ember. Fel is hívta és másnap azaz szerdára megbeszélt  nekünk egy találkozót vele fél tízre. Nagyon kedves volt és nagyon készséges. Ezt amúgy általában el lehet mondani az itt élő emberekről.  Úgy döntöttünk az éjszakát campingben töltjük. A térképen Warkworth közelében a parton jelzett egy sátrazós helyet, ahova némi keresgélés után, a betonútról letérve egy murvás úton,  közel a tengerhez (mondanom sem kell meseszép helyek mellett elhaladva) el i jutottunk. Egy tengeröböl ahol kialakítottak egy tengeri rezervátumot. Ez a Tawharanui Marine Rezervátum, ahol gyakorlatilag rajtunk kívül még a madár sem jár.. Bár ez így ebben a formában nem igaz, mert ha valami volt ott rajtunk kívül azok az állatok vagyis madarak, nyulak, bárányok. Elképesztően szép hely és ezt egyetlen egy útikönyv, egyetlen egy térkép semmi sem említi. Egy a rezervátum bejáratánál felállított kisház oldalában lévő telefonon kellett bejelentkeznünk a „ park réndzsörnél”, aki megadta a rezervátum kapulakat számzárának kódját és a kialakított campground-on leparkoltunk. Bár már sötét volt és semmit nem láttunk, sejteni lehetett, hogy fantasztikus helyen vagyunk. A sötétben a tenger zúgását lehetett hallani. Eldöntöttük, hogy hamar lefekszünk (kocsiban átalakítottuk a székeket fekhellyé, Gábor felverte a sátrat) és hajnalban felkelünk, megnézzük mit is ígér a hely. A kocsiban való alvás teljesen jó volt, időnként felébredtem és láttam, hogy elképesztően csillagos az ég. Hajnalban, amint kivilágosodott felpattantunk és úgy ahogy voltunk nekivágtunk a partnak. Hát akár menyire is akarom, túl kicsi a szókincsem ahhoz, hogy leírjam a látványt. A zöld, puha füves, pálmafás, bokros övezet után azonnal jött a homokos dűnék látványa, majd fehér homokos tengerpart és a csodálatosan kék óceán. A tökéletesen zöld, fehér és kék színnel, a különböző természeti formák egyvelegével nem tudtunk betelni. A nap rózsaszínen kelt fel a hegyek mögött és a felhők ellenére nagyon kellemes időnk volt. Rajtunk kívül egy lélek nem volt a parton. Felkapaszkodtunk a sziklákra és elindultunk egy úton, aminek a végén kb. 50 percre a kocsinktól jelölt egy kilátó pontot. Megpróbálkoztunk megtenni ezt az utat de tudtuk, hogy fél 10-re vissza kell érnünk a városba a szerelőhöz, így végül is nem jutottunk végig, de azt hiszem így is elégedettek lehettünk. Zöld füves dombokon, az óceán fellett, fehér bárányokkal tarkított terepen sétáltunk. Elmondhatatlan volt! (majd a fényképeken látni fogjátok). Mikor visszaértünk és Imi elmesélte, hogy előző nap este az autó reflektorának fényében szerinte kiwi madarat látott a réndzsör teljesen begerjedt. Állítólag 14 kiwi madaruk van de egy elszökött és állítólag többen látták de befogni ez idáig sem sikerült. A parkőr kérte, hogy ha lesz telefonunk küldjünk egy sms-t állítólagos megfigyelésünkről, mert náluk ez a rendszer. Csak az sms-ben kapott jelzéseket jegyzik fel! És egyébként ő is szorít nekünk, hogy a kocsi rendben legyen.
Gerry Barber a helyi szerelő nagyon kedves, igazi szakinak tűnt aki nem tudja, hogy mennyiért és mennyi idő alatt tudja megcsinálni a kocsinkat, de a fiúk szerint mondott egy olyat, hogy kb. 500$-ért. Amikor újra rákérdeztem már nem mondott árat, úgyhogy most amikor írok, még csak reménykedünk, hogy jól megússzuk a dolgot. Elszállásoltuk magunkat a helyi turistaszálláson, ahol eredetileg nem volt egy szem hely sem decemberig, de a nagyon kedves tulaj végül is az egyik házban egy éjszakára szerzett nekünk helyet. És nem is akármilyet. Külön szobában vagyunk! TV, nappali, konyha és ami a legfontosabb: KÁVÉ is van! Itt várakozunk, hogy sorsunk jobbra forduljon! Hát őszintén szólva, nagyon ránk fér!

LUCINDA MEGGYÓGYULT, IRÁNY TOVÁBB ÉSZAK
2008.10.30.


A délelőtt feszült várakozással telt, az időt játékkal próbáltuk elütni, miközben kb. fél másodpercenként lestük az autókijárót, vajon mikor is érkezik vissza hozzánk Lucindánk. Délután 1 óra körül jött Gerry Barber  a szerelő, hozta a jó hírt, a Lucindát, no meg a számlát. Mindösszesen 550$-t kellett fizetnünk. Isszonyatos örömünkben gyorsan összepakoltunk, beraktunk mindent a kocsiba és folytattuk tovább utunkat északra. Cape Reingat vagyis az ország és egyben a sziget legészakibb pontját, először 2 úton ( a sziget két oldalán vezető úton) majd a két út találkozása utá,n egy 90 mérföldnyi fölnyelv közepén vivő autóúton lehet elérni. Kb. 250 km út állt elöttünk, hogy Cape Reingát elérjük ezt 2 nap alatt akartuk megtenni, kényelmes megállásokkal, a látnivalók megnézésével, a természeti szépségek kiélvezésével. Felfele a sziget bal oldalán vagyis a Tasmán - tengerhez közelebbi részén vezetett utunk. Autópálya továbbra sincs, 2x1 sávos út van mindenhol, forgalom alig. Dargaville-ban álltunk meg kajálni és bevásárolni, majd kimentünk a városhoz közeli tengerparta a Baylys Beachre, hogy először találkozzunk közvetlen közelről a hatalmas hullámokkal és a világhírű, kemény, autóval is járható homokkal. Ez nem vicc, itt komoly hagyományai vannak annak, hogy az emberek kocsijukkal a tengerparton vezetik le ilyenformán feszültségüket. Mi is kipróbáltuk Lucindavel de  csak óvatosan! A tengerpart látványa lenyűgöző volt. Fényképek majd leszenk dögivel!az éjszakát a várostól északra Aranga falvacska (kb. 4 ház) tengerpartján töltöttük. Kocsiban, még a sátrat sem vertük fel. A naplementét a tengerpart fölé emelkedő vulkanikus hegy, pálmafákkal és trópusi növényekkel borított oldalából néztük végig.
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borisujzelandon.blog.hu/api/trackback/id/tr84745012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása