(2008.10.23-27)
És ennek már 7 egész napja! Hogy eddig miért nem jelentkeztem, ennek két igen nyomos oka van:
Az egyik, hogy a közel 24 órás repülés teljesen kikészített bennünket és megérkezésünk után használhatatlanok voltunk, képtelenek voltunk gondolkodni és értelmes mondatokat szerkeszteni. Soha nem gondoltam volna, hogy lehetek ilyen fáradt!
A másik nyomosabb érv az az, hogy az internet használat mindenhol pénzbe kerül! És nem is kevésbe! Kapaszkodjatok meg: 15 perc 1$, azaz kb. 125 Ft! Ami látszólag nem sok pénz, de ha belegondoltok, hogy 15 perc alatt mennyit lehet írni, főleg egy blogra..?!!! Sehol sincs ingyen wifi, pedig meg itt is a város egyik központi helyiségén, az egyetemhez közeli Albert Park dombjának tetején is bepróbálkoztunk Gábor laptopjával. Ehhez képest Magyarország egy internet paradicsom! Egy nyomos érv, hogy megbecsüljük kis országunk „korlátlan” lehetőségeit! Úgyhogy azt a taktikát próbálom ezentúl követni, hogy a laptopon megírom word-ben a beszámolót és ha fellépek internetre bemásolom a blogra és elküldöm. Tehát napi szinten biztosan nem lesz lehetőségem írni.

De vissza az elejére a dolgoknak:
Az utazás:
Ha bárkinek is kialakult fogalma van arról, hogy mit jelent az, hogy valami messze van, akkor azon nyomban felejtse el és fogadja el azt a tényt, hogy halvány fogalma sincs arról, igazából mit is takar ez a szó.
Bp-Prága 55 perc repülőút, majd kb. 1 óra idő a csatlakozáshoz és elkezdtük utazásunk hosszabbik felének, rövidebb felét azaz a 10 órás repülést Prágából Szöulba. Becsekkoláskor voltunk olyan szerencsések, hogy a repülő 3 különböző sarkába kaptuk a helyet, így mindegyikünk, minden oldalról egy –egy koreai utastárs élményével lett gazdagabb. Belépve a gépbe szembesültünk azzal, hogy mindenki „ferde szemmel” néz ránk. Nem tudom ki utazott már ilyen utasszállítón de nekem ez volt az első ilyen élményem. Szűk, zsúfolt 4 üléses sorok, tömeg, köhögés, prüszkölés, csámcsogás. Aludni szinte lehetetlen, pedig a Korean Airlines válogatottan szép stewardeszei mindent megtettek kényelmünk érdekében. Szerencsére a jobb oldalamról a koreai fiatalember felszállás után egy hátrébb lévő sorba költözött, így Gábort magam mellé tudtam ültetni. A bal oldalamon ülő házaspár érdeklődve követte minden „lépésünket”, úgy mint a hogyan esszük meg a koreai asztronauta kaját (zselés rizs, zöld teás fűszerkeverékkel) mit olvasunk, hogyan beszélgetünk, mennyit alszunk stb. És mindezt igen közelről! Az út viszonylag hamar elment, a technika csodájának köszönhetően útvonalat a kivetítőn végig is követhettük.
A koreai reptér, ami a világ egyik legmodernebb és legnagyobb reptere, méltán nyerte el eme kitüntetését, mert tényleg hatalmas és igazi luxus fogadott minket minden pontján. Az 5 óra várakozás hamar elment és egy újabb, immáron a hosszú utunk hosszabb részének vágtunk neki az által, hogy felszálltunk a Szöulból Aucklandba tartó repülőgépre. Itt már együtt ültünk és ez több mint 11 órán keresztül tartott! Érdekesség, hogy pont 24 órával azután léptük át az egyenlítőt, minthogy elhagytuk Budapestet!
Aludni én itt sem tudtam, úgyhogy borzalmasan fáradtan szálltunk le Új-Zélandon.

Az országba való belépés tényleg nagyon egyszerű volt, néhány kérdést raktak fel, de látszólag senkit sem érdekelt semmi, még az sem, hogy mennyi pénzünk van, azaz az előírt 1000$/hó sem annyira szükséges a turista vízum megszerzéséhez. Ennél komolyabban veszik a biológiai biztonságot, azaz semmilyen élelmiszert nem engednek be az országba és ezt már repülőn is fennhangon hirdetik. Egy kis aranyos kutyuska rohangál körbe-körbe, nem annyira aranyos kigyúrt hatalmas darab gazdájával és mindent (az előttünk álló lánynak az otthonról hozott fenyőfa tobozát is) kiszagol ami gyanús. A nem kivánatos termékeket elveszik és azonnal kidobják a reptére gazdagon ellátott kukájának egyikébe. Az ellenőrök tüzetesen megnézik a cipők talpát, kérdéseket raknak fel arra vonatkozológa, hogy a közelmúltban milyen helyeken jártál, kirándultál majd a sátrakat is megnézik, ha valami gyanús az mehet a fertőtlenítőbe. Ha mindezen túl van az ember, akkor már csak egy átvilágítás, egy  fotocellás ajtó és jöhet Új-Zéland!

Minket Új-Zélandon hatalmas eső, Kertész Laci (evezősbarátunk) és barátnője Vera fogadott. Nagyon kedvesek voltak, Levin nevű kocsijukkal elvittek a város központjában fekvő szállásunkra (még otthonról foglaltunk egy turistaszállásra 3 éjszakát) és kivittek minket a Mission Bay nevű városrész ahol először találkoztunk az óceánnal és némi normális, ehető, európai étellel azaz egy egész PIZZÁVAL (az Imi ragaszkodott hozzá, hogy megjegyezzem: ő lasagnát-t evett!). Erről a napról sokat nem tudnék elmondani, mert szinte nem voltam magamnál a fáradságtól és a másfél napos egyfolytában ülés okozta fizikai sokktól. Annyit azonban láttam az eső és a fáradság ellenére, hogy a hely gyönyörű!
A szállásra visszamentünk és elájultunk. Délután 5 órakor!

Lucinda a saját autónk!
Megérkezésünk másnapján első dolgunk volt, hogy autót vegyünk. Hatalmas távolságokat szeretnénk megtenni, a lehető legtöbb helyre eljutni és ehhez a legegyszerűbb ha autót veszünk. Állítólag itt fillérekért lehet használható, jó állapotba lévő autókhoz jutni és ez vasárnap, a heti rendszerességgel megtartott autópiacon be is bizonyosodott! Alig másfél óra keresgélés, próbálkozás után 3200$ azaz 380 000 Ft-ért azaz fejenként 125 000 Ft-ért vettünk egy Toyota Lucida kisbuszt. Diesel, központi záras, napfénytetős, klímás járgány, amit egy dubai pasitól vettünk, aki állítása szerint most cserélt ki mindent a kocsiban. Tényleg jól néz ki, pöccre indul, szép hangja van, minket meggyőzött! Persze van a dologban egy kis adag kockázat, de hát ugyebár bátraké a szerencse! A tulajdonosi lap átírása mindössze 30$-be és legalább 10 perce tellett, ott a helyszínen egy kis lakókocsiban. Nem kell megijedni, az egész ügy teljesen legális. Mindenki: helyiek, turisták, mindenki más ezt csinálja! Remélhetőleg utunk végén nekünk is itt sikerül eladni Lucindát!
A városban mindenhol fizetni kell a parkolásért, ezért a kikötő közelébe egy ingyenes helyen hagytuk kocsinkat, előre láthatólag keddig, amikor is fontos dolgaink (adószám, bankszámlaszám) elintézése után végre – valahára nekivághatunk a természetnek és irány észak!!!

Auckland - az igazi Babilon (városnézés)
Hétfőn, a MUNKA NAPJÁN, bejártuk a város számunkra érdekes részét. Auckland a régi főváros a víz által szabdalt kis szigeteken és magán a fő szigeten helyezkedik el. Nem véletlenül nevezik a vitorlák városának, hiszen úton útfélen tengerbe és hajókba botlik az ember. A népesség nagy százaléka Ázsiából érkezett és isszonyatos nagy számban vannak jelen a turisták. A belváros hatalmas felhőkarcolókból áll, mindent ural a biznisz! A városlakók inkább a külvárosban élnek, a szigeteken, tengerparton, dombokon. Megnéztük a kikötőt, az Albert parkot (ahol most is ülök és írok), a Nemzeti Múzeumot és a Sky Tower-t Az idő csodálatos, de hát ez nem meglepő: Tavasz van! Kicsit szeszélyes, de meleg van! Bár ismerőseink nagy része nyomatékosan felhívta a figyelmünket, hogy minden esetben óvatosak legyünk a napsugárzással kapcsolatban, mi persze első nap totál leégtünk. Séta közben az utcán, tavasszal, kb. 20 C-ben! Mi lesz itt nyáron?!
Számomra a legnagyobb élmény a növényzet volt. A parkok csodálatosan rendbe vannak téve, a fű olyan hihetetlen zöld és puha amilyet még nem láttam. A fák nagy részéről fogalmam sincs, hogy micsoda (pedig papíron ez lenne a szakmám) és az ember úton-útfélen pompásan virágzó bokrokba és virágágyásokba botlik. Egy esztétikai orgia az egész látvány!
Naplementére felmentünk a város (és talán egy kicsit az egész ország) jelképének számító Sky Towerba, egy 328 méter magas toronyba, ahonnan tiszta időben akár 80 km távolságra is el lehet látni és aminek a kilátó részére 40 mp alatt visz fel az üvegablakú lift! Nos, ennek legfelső kilátó részén néztük végig a naplementét és vártuk meg, hogy teljesen besötétedjen Auckland felett az ég. Hát nem okozott csalódást így sem a város! Az öblök, dombok, kikötők, felhőkarcolók impozáns fényárban úsztak, hihetetlen élmény volt fent állni ilyen magasságban. Életemben először voltam ilyen jellegű építményben és bár az üvegpadlóra nem mertem kiállni és még ha lett volna pénzem akkor sem mertem volna befizetni  a torony külső részére szervezett, kötéllel biztosított, körsétára azaz„sky tour”-ra, azért azt hiszem életre szóló élményt adott a hely!

Este találtunk egy internetező helyet ahol 2$-ba került egy óra netezés és itt végre tudtunk érdemben foglalkozni az egyik legfontosabb teendőnkkel a munkaszerzéssel. Írtunk különböző címekre (szuper jó internetes oldalak vannak, tele munkalehetőségekkel), hogy mennénk dolgozni, tudnak-e fogadni. Sajnos telefonunk még nincs, így csak neten tudnak elérni (azt sem könnyen) ami erősen megnehezíti a dolgunkat. Mindenesetre bárhol ahol utunk közben látunk valami lehetőséget, megállunk és megkérdezzük, hátha valami összejön! Mindenesetre az látszik, hogy a szezonális munkával Dunát lehet rekeszteni és a hozzánk hasonló fiatalok nagy része (amiből rengeteg van) mind könnyen és hamar talált munkát, ami számunkra elég biztatóan hangzik. Hát, ÁMEN!
És ami a legfontosabb: este tudtam még Gergővel is csetelni..