Nov. 8-15.
Laciéktól végül is hétfőn reggel indultunk el, akkor is hatalmas vendégszeretetük és az általunk könnyen megszokott „jólét” miatt nehézkesen. A hétvégét Cambridge és a Kaipiro-tó környékén töltöttük. Szombaton a fiúk elmentek kajakozni (és állítólag valami kis csodálatos mellékágban még vízesést is láttak), mi addig Verával a kajakölcsönzőként is működő tóparti kávézóban ücsörögtünk. A kávézónak állítólag 1 millió dollárt érő kilátása van  és törzsvendégeinek számítanak a környéken lakó világ és olimpiai bajnok evezősök is. És való igaz, pl. Duncan Grant kétszeres világbajnok könnyűsúlyú egypárevezős bajnok is a kávézónak dolgozik, és ő volt az pl. aki a fiúk hajóit felhozta a partról!

A hely magával ragadó volt, ha egyszer lesz sok pénzem akkor biztosan valami ilyesmibe fogok gondolkodni (merthogy még kajakversenyeket is szerveznek!). Délután Veráék szerveztek egy kis bográcsozást és meghívták néhány magyar barátjukat is (természetesen azokat akik Új-Zélandon laknak és a környéken élnek..). Nagyon jól éreztem magam és még a kaja is írtó szuper volt. (Töki-pompos és gulyás!!!!). Társasjátékoztunk, beszélgettünk, igazi könnyed szombat délutáni elfoglaltság volt. Vasárnap kb. délig aludtunk (ez is jellemzi milyen jó sorunk volt Kertészéknél)  majd bementünk Hamiltonba és egy használt cikk kereskedésben végre valahára közelebb kerültünk nagy álmunkhoz: vettünk egy BODY BOARDOT! Ez tulajdonképpen olyan mint a szörfdeszka, csak rövidebb, egyszerűbb és ez által olcsóbb is. A lényege azonban ugyanaz mint a szörfdeszkának, csak erre nem lehet felállni, hasalni kell rajta. Nekünk ez is több mint amit valaha is mertünk volna álmodni. A vásárlás után néhány órát sétáltunk a városi kertben a híres neves Hamilton Gardenben, ahol jutott hely a japán, az indiai, a maori kert bemutatása mellett a reneszánsz olasz és a modern amerikainak is. Nagyon szép volt, különösen, hogy majdnem minden virágba van borulva, hiszen tavasz van.

Ahogy írtam, hétfőn elindultunk, természetesen addig szarakodtunk, míg ismételten lekéstük a Rotoruában mindennap 10.15-kor kitörő gejzírt. Helyette inkább vettünk egy neoprén ruhát, és ezzel most már tényleg minden akadály elhárult „szörfözésünk” elől. Ja már csak egy erre alkalmas partszakasz kell, amire majd meglátjátok nem is kellett olyan sokat várni.

Uticélunk Hawke Bay és Hastings vagy Napier városa volt. Elsődlegesen a munkahelykeresés miatt jöttünk ide, hiszen ez Új-Zéland egyik mezőgazdasági központja, a szőlő, alma, eper és egyéb növénytermesztés mekkája. Pénzünk elég gyors ütemben fogyatkozik, ezért még mielőtt átmennénk a déli szigetre 3 hetet dolgoznánk vagy kb. 1000 $ (120 000 HUF) szeretnénk összeszedni. Erre elvileg simán van lehetőség, csak mint mindenhez, ehhez is némi kitartás és szerencse szükséges.

5 óra után érkeztünk Napierbe és óriási csalódás volt elsőre ez a hely. Az Art Deco stílusban épült, tipikus tengerparti (vagyis óceán parti városka) ebben a napszakban gyakorlatilag totálisan üres volt. Mintha kiirtotta volna valamilyen vírus a város lakosságát és csak a házak maradtak volna épségben. Tettünk néhány kört aztán kerestünk egy alkalmas alvó helyet. Ezt Hastings mellett (20 km Napiertől) a 399 m magas Te Mata hegy, egyik legfelső parkolójában találtuk meg, ahonnan csodálatos panoráma nyílt az öbölre és mindkét városkára. A kocsiban alvás nagymestereiként, teljes konfortban hajtottuk álomra a fejünket és elalvás előtt még Gábor laptopján egy filmet is megnéztünk.

Reggel a Te Mata hegy megmászásával indítottunk, úgy néz ki ma nagyon szép idő lesz. Már reggel 9 óra  tájékán tikkasztó hőség volt, a déli félteke ezen részének első igazi, nyári napja. Rögtön előkerültek a 30+ faktoros krémek, fehér kalapok, napszemüvegek. Az ózonlyuk miatt itt nagyon veszélyes a nap és ezt gyakorlatilag látja és érzi is az ember. Sokkal élesebben éget és világosabban süt. Úton - útfélen táblák hívják fel a figyelmet a nap veszélyességére és az óvintézkedések meghozatalára. És ezt érdemes komolyan venni!

A hét további napjai (kedd, szerda, csütörtök) a munkakereséssel zajlott, de ne aggódjatok olyan túlzásba nem vittük a dolgokat, a három napot tekintve összesen 3 órát foglalkoztunk a dologgal és van vízumunk, adószámunk és ami a legfontosabb MUNKÁNK (erről majd írok agy külön bejegyzést).

Miután a munkát hétfőn (nov. 17) kezdtük, ezért kihasználva a még rendelkezésünkre álló 2-3 napot, beültünk a buszunkba és irányba vettük az északi sziget középső részét, az ország legrégebbi és legelső nemzeti parkját a Tongariró Nemzeti Parkot.

A vulkanikus északi sziget, egyik legszebb, az ország egyik jelképének számító nemzeti park 3 vulkanikus hegyén átvezető, egynapos túrát csináltuk meg szombaton. A 19, 7 km túra, 1100 méterről indul, legmagasabb pontja 1900 méter majd 700 méteren ér véget. A legenda szerint a Gyűrűk Ura film rendezője az egyik hegyről mintázta Mordor hegyét és látva a hegyet, nem tévedett nagyot. Havas hegycsúcsok, még aktív, gőzölgő kráterek, megkövesedett láva, túlélő aljnövényzet, kristálytiszta hegyi patak mellett vezetett utunk. Az ösvények kiépítettek, de ez egyáltalán nem okozott gondot, hiszen ha ez nem lenne nagyon nehezen lehetne közlekedni a talajon. A túra első szakasza (1100 méterről 1900 méterig) pár kilométer alatt zajlott le és elég keménynek bizonyult. Ezek után egy teljesen lapos kráteren vitt utunk, majd a legmagasabb pontról leereszkedve a hegy másik oldalára megpillantottunk 3 türkiz színű kis tavacskát és egy csodálatos kék nagyobb tavat. Miután a vulkánok még aktívnak számítanak mindent beborít a rohadt tojásra emlékeztető kén szag. A túraútvonal bizonyos szakaszán még havas volt a talaj, úgyhogy bokáig jártunk az olvadt lében. Elképesztő élmény volt. Nagyon szép túra volt és nem is annyira fárasztó mint gondoltuk. Egyetlen egy szépség foltja volt a túrának: miután szombat volt, szép idő, szezon ezért kb. ezren voltak még rajtunk kívül a hegyen. Gyakorlatilag a túra végén az erdőben tumultus alakult ki, sorba álltunk az ösvényen és volt, hogy egy lépést sem haladtunk másodpercekig. A túra végén egy kis faházon keresztül kellett sétálni (ez amúgy minden nagyobb túra útvonalra jellemző, itt lehet fotózkodni), ahol a már előttem megérkezett tömeg mindenkit aki beérkezett megtapsolt!

Kissé fáradtan de egybe levezetve, meg sem álltunk  fő táborhelyünkig, a Hastings közeli jó öreg Ocean Beach-ig, ahol immáron 7. éjszakát töltöttük (fürdés nélkül!!!) a kocsiban.